Elhangzó szöveg: Realitás visszapillantva. Montrealban fellobogott az olimpiai láng. A másodperc tört része alatt röpítette a lézersugár Athénból Ottawába, majd ifjú sportolók fáklyáin vándorolt tovább. Mondják, divatjamúlt szimbólum. Mondják, nagyobb a füstje, mint a lángja. Mindenesetre Montrealba vele érkeztek a kérdőjelek is. Felmelegíti-e még az emberek szívét? Mire veti kedves fényét? A rajt előtt, megalapozott, no meg hiú reményekre, néhol ábrándokra. Mik voltak hát az ötkarikás realitások? A montrealitások? Olimpiai, csúcs világcsúcs, vagy éppen csak egyéni. Akárhogy is, derék erőfeszítések eredménye. Középen Ulrike Richter, persze az NDK-ból. Harcsamódra tátogat, de ki látott már ilyen csinos harcsát? Sőt, ki látott már ilyen gyors harcsát? Óriási fölénnyel nyeri a 100 m-es hátúszás olimpiai bajnokságát s hogy eredménye kivételesen nem világ, "csak" olimpiai csúcs, számít az ilyenkor? A léc 193 centin. Egy jól megtermett kosárlabda játékos magassága. Kinek jut eszébe átugrani egy kosárlabda játékost? Nos, Rosemarie Ackermann, ő is az NDK-ból, átsuhan a 193 felett. Hogy a világcsúcs 196 centi? Ez a realitás. Csakhogy azt is ő tartja. A 800 méteres női síkfutás döntője. Középen óriási harc. Ötven méterrel a cél előtt még ötesélyes a verseny. Aztán mintha a szél fújná az élre, felbukkan a szovjet Tatjana Kazankina és férfiakat is megszégyenítő fantasztikus világcsúccsal győz. Realitás az úszómedencében: az amerikai férfi úszók fölénye is. Egy szám kivételével sorra ők lettek aranyérmesek. Közülük is a legjobb a 200 méteres pillangóban Mike Bruner, világcsúccsal. Üstökösök és állócsillagok, sűrűbben, mint az augusztusi égbolton. Középen megint csak NDK-s kislány: Kornelia Ender. Ahány rajt, annyi olimpiai bajnokság, annyi világcsúcs. Négy éve a tömegsportmozgalomban tűnt fel. Negyedik aranyérmét óriási fölénnyel nyerte a 100 méteres női gyorson. Szép volt Kornelia, le a kalappal. Egy fiú Kubából: Alberto Juantorena. Végig vezeti a 800 métert. Egy-egy lépése távolugrásnak is beillett volna. Világcsúccsal Kubába viszi az aranyérmet. 5000 méteres síkfutás. Legbelül a 27 éves Lasse Viren. A szellőlábú finn. Nem is tapossa, szinte simogatja csak a rekortánt. A feketemezes új-zélandi Quax hajrája sem volt elég, a nyugatnémet Hildenbrand felhőfejese is csak a bronzra volt jó, Lasse Viren, napjaink Nurmija megszerezte negyedik olimpiai aranyát. A bronz azért a német hosszútávfutónak jutott. A férfitorna koronázatlan, de mindenfajta éremmel bőségesen megrakott királya a szovjet Nyikolaj Andrianov. Talán Newton is csodálkoznék: tévedtem volna? A nehézkedés törvénye nem mindenkire érvényes? Nadia Comaneci. Egy nagyon törékeny tizennégy éves Romániából. Táncol és mosolyog, madárként szökken, és szinte masnikat köt a tornaszerre. Csodálatos dolgokat művel, de úgy, mintha csak játszadozna. Az eredmény: sokszor tíz pont, hely a dobogó tetején és sokmillió ember szívében. Ez is montreali realitás: a 100 férfi sík döntője. Egyetlen nagy rohamban, a világ nyolc leggyorsabb vágtázója. Ott a legbelső pályán felbukkan Hasely Crawford. A trinidadi "névtelen" nyeri az olimpiai bajnokságot. Az eső esik és lepottyan a nagy meglepetés. A magasugrás olimpiai bajnoka egy csupaláb varsói tizenkilenc éves, Jacek Wszola. Heten esélyesek az aranyra a 100 méteres női gáton. Hát persze, hogy a nyolcadik lesz aranyérmes. Ő is kékmezes NDK-s atléta, ő is tömegversenyen tűnt fel egykoron és most már az egész világ ismeri: Johanna Schaller, a leggyorsabb női gátfutó. Vörös trikó, vörös haj, vörös bajusz, és messze a vörös vonalon túl ért földet a nehéz szerszám. A kalapácsvetés olimpiai bajnoka a mezőny legfiatalabb versenyzője Jurij Szedih, a Szovjetunióból. Az erős fiúk vetélkedője. A 60 kg-os súlycsoportban is volt nagy esélyes. Aztán jött ez a mokányképű kislegény. Fel kell lapozni érte a rajtlistát, ki hallotta már a nevét? Az olimpiai bajnok Nyikolaj Kolesznyikov a Szovjetunióból! Kék tó, tiszta tó, tükörsima víz, apró hajók araszolnak rajta, a kajak egyes 500 méteres távjának döntőjén. Kilenc egyszemélyes vízi erőmű. Magyar remények, Dunamenti sóhajok is szállnak a tiszta ég felé. Csakhogy a forgatókönyvet nem mi írtuk és így a főszerep is másnak jut. A túlsó szélen egy kék mez bukkan fel, az élre tör és már verhetetlen. Az olimpiai bajnok Vaszile Diba, Romániából. Hej, magyarok, ez is realitás! Aztán kitárul Montreal, hetvenegy pár izmos láb igyekszik felmérni a város térképét. Kert-Montreal, park-Montreal, metropolis-Montreal, 42 kegyetlen kilométeren át. Az élen három világmárka: Shorter, Viren, Rodgers. Az eső és a táv két reményt már elmosott. Az élen már csak ketten. Aztán 51-es rajtszámmal… Ki is lehet ez a kemény fiú? A maratonfutás olimpiai bajnoka egy újabb "névtelen", Waldemar Cierpinski az NDK-ból. Tömegrajt kerékpárral. A 100 km-es országúti verseny mezőnye kezdi taposni a pedált. A táj csodálatos. A Mont Royal, - királyi hegy - a város Rózsadombja. De kinek van ideje és idege a tájat nézni? A cél előtt egy tucat rendőrmotoros, királyi fogadtatás a királyi hegyen. Aztán berobban a célba egy szál kerékpáros, Bernt Johansson Svédországból. Fel a kezekkel! De ez egy vidámabb változat. Realitás az is, hogy olykor cérnaszálon függ a reménység. Íme, a 200 m-es férfi síkfutás egyik előfutama. A kanyarban hirtelen fájdalom villan, izomszakadás, s a bahamai futó a bánat tragikus figurája. Az élvonalbeli sportolónak mindig fáj valamije. Georgi Todorov egyik pillanatban esélyes, nagy esélyes, s a következő percekben már nem is versenyző, ápolt csupán, gyúró, sportorvos és a bánat páciense. Volt, akiben az elszántság pattant el, volt, aki megpróbált feljebb törni. Itt öt kiló hiányzik az aranyhoz. Most megpróbálkozik vele s aztán szomorkás mosoly, lemondó legyintés. De legalább a saját lábán távozhat. Hol voltatok magyar erős emberek? A lovakkal nem mindig volt szerencsénk. Akadt, amely "kancsalul festett egekbe nézett". Másfajta lóra kellett hát kapnunk az aranyért. Íme, Magyar Zoltán, s a többit mondjuk el muzsikával és három dimenzióban. A magyar párbajtőrözők 1964 óta mindig ott voltak a világranglista élén. A tizenkettedik évben aztán eltűntek. Női tőr egyéniben viszont 1964 óta nem nyertünk aranyat! Montreal pástjain végre Tordasi Ildikóé volt a leggyorsabb tőr. Ők voltak az aranydobók. Tizenkét éve nélkülözték az olimpiai aranyat a magyar vízilabdázók. 1932 Los Angeles, 1936 Berlin, 1952 Helsinki, 1956 Melbourne, 1964 Tokió után 1976-ban Montreal uszodájából végre sikerült aranyat hozniok a fehérsapkás magyar vízilabdázóknak. A szigeti Sportuszoda márványtáblájába új neveket lehet vésni. Dr. Szívós Istvánét, Csapó Gáborét, Sárosi Lászlóét, a gólkirály Faragó Tamásét, mind a 11 aranylabdásét. Veretlenül lettek olimpiai bajnokok. S ha valakit érdekel az aranycsinálás receptje, íme: végy egy gerelyt, jól kapaszkodj bele, dobj elsőre világcsúcsot, de akkorát, hogy szinte kiszálljon a szerszám a stadionból! És akkor már jogos az indiántánc, a győzelmi ugrás a legszemfülesebb filmriporter kamerája felé. 1948-ban Németh Imre, 1976-ban Németh Miklós. Családi hagyomány, amelyet szép lenne folytatni. Aztán már búcsúzóra szólított Montreal. Színes, kavargó búcsú volt. Nemcsak a versenyzők fáradtak el, hanem olykor mi is idehaza, a TV-készülékek előtt. Négy év múlva irány Moszkva! De addig még oly sok a tennivalónk a tömegsportban, élsportban egyaránt.

Kivonatos leírás: