Inzertszöveg:
Az orvosegyetem új otthona (Szabó László)
Elhangzó szöveg:
Az ENSZ-palota látványát idézi a Nagyvárad térre az Orvostudományi Egyetem új, 24 emeletes központja, amely a századforduló óta az első jelentős előrelépés a budapesti orvosképzésben. A tetőről jelképesen is messzire tekinthetünk. Éppen kétszáz éve, hogy Mária Terézia a Várnegyed egy részét az akkor Pest-Budára települt orvosegyetemnek adta. Később fia, II. József megfelelőbb helyre, egy kiürített kolostorba költöztette a medikusokat, oda, ahol most a Puskin Mozi áll. Ezt a korszakot olyan nevek fémjelzik, mint Semmelweis, Lenhossék, Balassa. Nem egy közülük korának leghaladóbb tudósa és gyógyítója volt, nevükkel szerzett európai hírnevet a magyar gyógyászat. Egy évszázad múltán az egyetem kinőtte kereteit. A századforduló harminc éves építkezéssel telt, azután ismét költözött a pesti orvosegyetem. Az Üllői úti épületben az elmúlt hetven évben több tízezer fiatal szerzett diplomát, ismét nagyhírű professzorok keze alatt. Hőgyes Endre, a Bókayk, Korányiék öregbítették tovább a magyar orvostudomány hírét a világban. A felszabadulás utáni egészségügyi ellátás egyre több új orvost igényelt. A régi épületnek ma már minden zegét-zugát az oktatás céljaira hasznosítják. A diákhumor némiképp ellensúlyozza a szűkösködést, de alapvető javulást csak a kormányzat döntése hozhatott az új egyetemépület létrehozásáról. A magyar orvosképzés 709. tanévét már az imponálóan korszerű új palotában kezdték meg a budapesti orvostanhallgatók. A toronyházban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem nyolc intézete kap majd helyet. De a földszinti tágas előadótermek, a legfejlettebb felszerelések már ma közel négyezer magyar és külföldi orvos, fogorvos, gyógyszerész-hallgató felkészüléséhez nyújtanak alkalmas, kényelmes, méltó környezetet.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1977_38-03