Elhangzó szöveg: Született száz esztendeje. Meghalt, mielőtt népe sorsának jobbrafordulásáról vallott látnoki jóslata valósággá lehetett volna. Élete, műve üzenet korunknak. [Bánffy György színművész]: "Paraszt-Apollónak termettem, / Ki dalos, erős és pogány, / Ki szeretkezve és dalolva / Dől el az élet alkonyán. / Pogány erőtől, daltól, vágytól / A lelkem immár nem buzog, / Megölték az evangelisták, / Az életbölcsek, Krisztusok. // Kanyargó ér mentén fekete, magyar föld / Volt az én testemnek életet adója, / Földből élő ember az édesapám is, / Olyan rég nem szóltam magyar szóval róla. / Fehér falak, szőke gerendák, / Csöndes, bús falusi házunk / Ugye, ha mi titokban vagyunk, / Nem komédiázunk? /Hős harc az élet és megélni szép, / Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók / Ifjú vitézlők lengeteg szívét / Ha élet zengi be az iskolát / Az élet is derűs iskola lesz / S szent frigyüket így folytatják tovább. // Küzdöttem balga küzdelemmel, / Szétszórva minden szent hevet, / Ólombetűkbe tördeltem szét/ Rajongó, égő lelkemet. // Mindig ezt az asszonyt szerettem / Szájában és szívében voltam / S ő volt a szám s az én szívem / Mikor ittasan kóboroltam, / Kárhozottan a váradi éjben. // Sugaras a fejem s az arcom, / Amerre járok, száll a csönd, riad. / Felkopogom az alvó Párist, / Fényével elönt a hajnali nap. / Sugaras a fejem s az arcom, / Zúg a harang, megyek lassan tovább/ Megáldozott a dús Párisnak / Kövein a legkoldúsabb nomád. // Megállok lihegve: Páris, Páris, / Ember-sűrűs, gigászi vadon / Pandurhada a szájas Dunának / Vághat utánam: / Vár a Szajna, s elrejt a Bakony. // Oh, az élet nem nagy vigalom sehol / De ámulni lehet. / Szép ámulások szent városa / Páris, Isten veled. // Mégis megyek. Visszakövetel / A sorsom, s aztán: meghalok. / Megölnek a daltalan szívek / S a vad pézsmaszagok. // Hazajöttünk s itt minden csüggedett / Minden kezdést félbátrak abbahagytak / S körülzártak mindent hős pocsolyák, / Kis tócsák, tengerré dagadtak. / Csönd van és csöndben barangolok én / E kis Guignol-országocskán keresztül, / Hol füröszt mindent piszkos, őszi ár/ S ömlik a könny nádas kunyhó ereszbül / S e nagy halkságnak ül domb tetején / Bizakodón s hencegvén, mint a páva / Gaz-emberek vadászó, nemtelen, / Puskás, bitorló úri társasága. // Verje meg, verje meg, ha van verő Isten, / Aki csak egy kicsit ósdit akar itten. / Mert itt kárhozat van, itt le kell gyilkolni / Mindent, ami régi, ezeréves holmi, / Mindent, ami senyveszt, mindent, ami árul, / S Etelközt teszi meg hű magyar határul. // S az álmosoknak, piszkosaknak, / Korcsoknak és cifrálkodóknak / Félig-élőknek, habzó szájúaknak / Magyarkodóknak, ködevőknek, / Svábokból jött magyaroknak / Én nem vagyok magyar? // Baljóslatú, bús nép a magyar, / Forradalomban élt s ránk-hozták / Gyógyítónak a Háborút, a Rémet / Sírjukban is megátkozott gazok. // Iszonyú dolgok mostan történülnek, / Népek népekkel egymás ellen gyűlnek, / Bűnösök és jók, egyként keserülnek / S ember hitei kivált meggyengülnek, / Itt most vér-folyók partból kitérülnek, / Itt most már minden leendők gyérülnek / Itt régi átkok mélyesre mélyülnek / Jaj mik készülnek, jaj mik is készülnek; // Terítve a Föld: lakni tessék, / Tombolj Világ, most szabadult el / Pokolnak minden pokla rajtad, / Ha akartad, vagy nem akartad. / Hollókkal és kóbor kutyákkal / Kész a lakoma, kész az egység. // Utolszor raktak katonákat / Pandurt s vérebeket nyakunkba, / Végigkacag vidám testünkön / Győzdelmes tervünk: a Munka. // S az élet édes szomjúsága / Tikkaszt, kerget dalokba vágyva / És mindenki újakra készül, / Mámoros, megváltó vitézül / S ha baj van is segít a Nap / Jó szó, szép hit, szánt akarat / S régi bajtárunk, a Remény. // Az lesz virradat. Csoda reggel / Vulkánhegyek nőnek a lápon, / Jön a sugár, egész sereggel, / Végigcikkázik a világon. / Lángoszlop lesz, mi most ködös rém, / Lángfolyó lesz a szenny, salak / S a veszteglő bús akaratból / Lesz diadalmas akarat. // Még csak mártír-fényt sem akartam, / Csak, amiről a sors tehet, / Odaadni magamtól, szépen / Ezt a nem kért, kicsúfolt semmit: / Forradalmas lelkemet. / Tietek vagyok, mindegy, most már / Hogy nem kellek, vagy kellek-e... // Világok pusztulásán / ősi vad, kit rettenet / űz érkeztem meg Hozzád s várok riadtan veled. // Nem tudom, miért, meddig / Maradok meg még Neked / De a kezedet fogom / S őrizem a szemedet. // Minden vagyok, amit vártál / Minden vagyok, amit nem sejtesz / Minden vagyok, ami lehetnék. / S minden vagy, mi lehetséges, / Minden lehetsz, mire vágyok, / Talán semmi, talán Minden //Nekem a szerelem nem volt víg ajándék, / Lovagi birkózás, tréfás kopja-játék, / De volt ravatalos, halálos-víg torna, / Játék a halállal, titkos életforma. // Másolja ám el életét a gyönge, / Fúrja magát elélten a göröngybe, / Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály. // Zsinatokat doboltam, hogyha tetszett / S parancsoltam élükre seregeknek / Hangos Dózsát s szapora Jacques Bonhomme-ot // Százféle bajnok mássá sose váltan, ütő legény, aki az ütést álltam: / Így állva, várva vagyok egészen magyar. // Külön alkuja lehet a Halállal, / Akit, amikor milliókat vállal, / Nem bámított az Élet sok, új kapuja. // A tolakodó gráciát ellöktem, / Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem. / A Minden kellett s megillet a Semmisem. / Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga, / Hulltommal hullni: Ez a szolga dolga, / Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel. // Igen, én élni s hóditani fogok / Egy fájdalmas, nagy élet jussán, / Nem ér föl már szitkozódás, piszok: / Lányok és ifjak szívei védenek. // ...szíveteket megérdemeltem, / Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem. / Szívem küldöm, ez ó frigy-ládát / S kívánok harcos jó napot, / Vérim, ti dübörgő ezrek, / Tagadjatok meg, mégis-mégis / Én a tietek vagyok."

Kivonatos leírás: