1980. november
Magyar Filmhíradó48.
Több filmhír ebből a híradóból:
123

Adatlap

Inzertszöveg: Külföld
Elhangzó szöveg: Feljebb a folyón a bécsi Dunaág üveg-betonpalotájában is az atomenergiával foglalkoznak. Nem Ausztriáéval, ahol ez egyelőre lekerült a napirendről, hanem a nagyvilág legkülönfélébb térségeinek energiagondjait összegzi és teszi kutatási eredményeit közkinccsé a bécsi Uno-Cityben immár őslakos Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. S e tevékenység közben a tudományos intézetek számítógépei földünk egyéb energiakincsének aggasztó kimerülését jelzik. Talán a világméretű energiagondok vezették az Észak-Európa Motorrally, ha nem is takaros, de mindenképpen takarékos résztvevőit arra, hogy átlag 100 köbcentis motorjaikkal álljanak rajthoz a kis fogyasztású gépek ezévi hengelori futamában. Ami azt illeti, itt nem épp Forma 1-esek készülnek párviadalra, a motorok viszont alig fogyasztanak többet a modellekénél. A híres „Fehér Egerektől” idegen az üzemanyag spórolás, legalábbis ezen a terepversenyen, amelyen egy évben egyszer szabadjára engedhetik ügyességüket meg bőgő masináikat is a lassú díszkísérethez szoktatott osztrák rendőrök. Az NSZK-ban és Franciaországban is bővül is az úgynevezett multiplexmozik köre. A filmszínházak tulajdonosait addig-addig idegesítette a nézőtéren lézengő pártucatnyi nagyérdemű, amíg kettővé, sőt hárommá szelték, szeletelték a termet. A teltház így hát csak optikai csalódás, ráadásul ki kellett találni egy új vetítő eljárást a felparcellázott mozitermekhez. Az összetekert filmkígyók most vízszintes tálalásban kerülnek egy prizma elé, de a találmány, a multiplex további részletei és előnyei előttünk ismeretlenek. A közönség visszahódításában majd talán segítenek a hagyományos filmtechnika eszközeit felváltó lézersugarak is. A tudósok hologramnak nevezett képeiben életre kel a harmadik dimenzió. A formák mélységet kapnak. Talán őseink nézték egykor ilyen csodálattal az első dagerrotípiákat. A néző úgy érzi meg is foghatná a képeket, amelyek más szemszögből hirtelen eltűnnek, hiába keresik a sík üveg mögött. A bársonypárnán nyugvó üvegmedáliák is gazdag képi világot rejtenek a lézersugarak holografikus varázsában. Nevezhetjük a jelenséget egyelőre víziónak is, de a szovjet lézertudósok és filmművészek sikeres együttműködése révén nemsokára közönség elé kerül az első holografikus önálló filmjáték. Kár a sietségért, a bemutató nem az idén lesz, legfeljebb egy légibemutató a hollandiai Zestienhovenben. Ez a helikopterdaru forgalmi dugóhúzónak készült a túlzsúfolt autópályákra. A légiparádé leglátványosabb része a helikopterek csapatgyakorlata volt. Az Alouette típusú forgószárnyúak szinte mámoros angolkeringőt lejtenek a nagy kék táncparketten. A levegőbe tartanak ezek a fiatalok is, akiket nem ragad hatalmába a magasság mámora, inkább a varázsa. Amilyen régi az ejtőernyős sport, olyan a szabály is. Az ernyőt mindenki maga hajtogatja, mert valamit rosszul csinálni, tévedni itt csak egyszer lehet. A sportág magasiskolája a szabadesés. Az élő, zuhanó repülők ernyőjét nem időzített zár bontja ki. Az idegek áramköre, bár pattanásig feszül, ilyenkor is jól működik. Egy kis akrobatika, összekapaszkodva és mosolyogva ég és föld között. A hatalmas tölcsér nem az eltévedt ejtőernyősök beszippantására szolgál. Ez a harminc méter átmérőjű, acélvázra szerelt óriás fül az éterben kóborló rádió és távbeszélő hangokat gyűjti össze és rendezi 250 láthatatlan csatornájába. AZ INTELSAT-program óriás parabolaantennája révén olcsóbb lehet a kontinensek közötti távbeszélés, hiszen itt rádióhullámok helyettesítik a költséges kábelrengeteget. Az éterben eltűnt kedélyes nyári napok hangulatát nem éri már utol a szatellit sem, de a híradókockákról még felidézhető. A tél kapujából tekintve vissza, némi energiapótlásul. Íme, néhány kép Európa 80-as nyaráról.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1980_48-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem