1982. január
Magyar Filmhíradó2.
Sikeres külkereskedelmi cégeink 4249 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:
1

Adatlap

Inzertszöveg: Külkereskedelmünk sikerei (Munkatársak: Székely Ferenc, Bakos Zsuzsa, Farkas Kálmán, Hollósy Tiborné, Kiss I. György, Nádasi László, Paulus Alajos, Traub Gyula, Zalka Sarolta)
Elhangzó szöveg: Örök igazságot hordoz a kufárok és tőzsérek egykori jelmondata: „Aki kereskedik, a békére spekulál”. Amíg áruval tömött kamionok és szállítógépek róják a földi és légi országutakat, amíg előnyös szerződések fűzik egymáshoz az országokat, bízvást remélhetjük, hogy az európai béke tartós lesz. Ezek az üzleti kapcsolatok nem véletlenül öltenek politikai jelleget. Nyitott gazdaság a miénk, amely bevételeinek felét rubelben és dollárban termeli meg, ám ahhoz, hogy két lábbal álljon a világpiac ingatag talaján bátor, kezdeményező külkereskedelemre és mindenekelőtt jó hazai termékekre van szükség. Aztán megbízható szállításra. Ebben mind jelentősebb részt vállal a MAHART, amelynek amszterdami bázisán most épp az Ady tengerjárót rakják. Még egy utolsó navigációs ellenőrzés, irány az Atlanti-óceán. Lássuk hát, milyen magyar áruk kelendőek most a nagyvilágban. Forgatócsoportjaink néhány sikeres vállalkozás nyomába eredtek. Első állomás az „Antillák Gyöngye”. Földrajzi helyzete és az ellenséges környezet miatt Kuba számára létfontosságú a távközlés. Az egykori amerikai berendezések elavulása és a fejlesztés igénye kitűnő üzletféllé tette az itteni Távközlési Minisztériumot. A forradalmi jelszó és az antenna közös jelképe annak, hogy a modern hírközlés nélkül a legjobb politika sem győzhet. A minisztérium bombabiztos pincéiben magyar berendezésekkel működik az ország távközlési idegközpontja. Felavatásakor mondta Fidel Castro: „Enélkül sem védelmünk, sem közigazgatásunk nem volna lehetséges.” A fejlesztés követelte újabb megrendeléseket is a BHG és a Budavox kapta. A magyar mérnökök és kubai tanítványaik az utolsó simításokat végzik az új Crossbar-központ bonyolult rendszerén. Magyar tervek alapján épült Havanna mellett ez a korszerű összeszerelő üzem is, ez lesz idővel Kuba saját híradástechnikájának bázisüzeme. Ennek is köszönhető, hogy az új alamari munkáslakótelepen mindenüvé hamarosan eljut a telefon. A KGST biztos piacai mellett mind jelentősebbek számunkra a dollár-övezetek. Kubától 15.000 kilométerre is egyre több a magyar iparcikk. Maputo sugárútjain évek óta megszokott látvány az Ikarus. Mozambikba is a magyar híradástechnika nyomdokvizein érkeztünk. Kubával ellentétben itt mindent az alapoknál kellett kezdeni. José Matevele, az Elektromos Művek igazgatója méltatja a magyarok munkáját. [José Matevele szinkron]: „Mint a BUDAVOX termékeinek haszonélvezői, örömmel nyugtázzuk az országaink között létrejött kereskedelmi kapcsolatokat. A termékek magas színvonala biztosítja a zavartalan üzemeltetést, és ami ugyanolyan fontos, az önök mérnökei felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek, amikor betanítják embereinket erre a munkára. Nem titok, hogy jövőbeni szakembereink ma még képzetlenek ezért a magyar kooperáció pótolhatatlan.” És ha bárki arra gondolna, hogy itt puszta segítségnyújtásról van szó, téved. Mozambik megbízhatóan és kemény valutában fizet. Csakúgy, mint egy másik harmadik világbeli üzletfelünk, a Szíriai Arab Köztársaság. Damaszkusz már az ókorban központja volt Kelet és Nyugat kereskedelmének, és az üzleti hagyományokat itt ma is becsben tartják. Szíria növekvő olajtermelése mágnesként vonzza a nagy japán, nyugatnémet és francia kutató cégeket. Damaszkusztól 600 kilométerre a sivatag még Mohamed korának képét mutatja, de a fejlődésnek is mind több jele van. Az iraki olajmezők nyúlványa ez, jelentős tartalékokkal. Működnek az első kutak és teve helyett, már motorra is pattannak a beduinok. Mielőtt a föltárások megkezdődnének, adatokra van szükség a mélyebb rétegek viszonyairól. Több világcég versenytárgyalásán a Gamma Művek vitte el a pálmát. Dr. Labadibi, a Syrian Petroleum Company igazgatója további üzleti lehetőségekre céloz interjú válaszában. [Dr. Labadibi szinkron]: „Kapcsolataink a Chemokomlpex-szel és a Gamma Művekkel 2-3 évesek. Először kilenc hónapos próbára kaptuk meg a mérőkocsit. A kísérletek eredménye alapján választottuk ezt a berendezést és további kutatásainkat is erre alapozzuk.” Íme a kockázatvállalás példája: a milliós berendezést a siker reményében ingyen adták át kipróbálásra. A merész lépést busás haszon igazolta. Az úgynevezett déliekkel folytatott kereskedelem fontos eleme dollárforgalmunknak, de a fejlett tőkés országokkal való kapcsolatokat nem pótolhatja. Nyugat-Európa szigorú piacain csak a legjobb minőség és a legszebb kivitel hozhat sikert. Ezúttal bútoriparunk áttöréséről számolhatunk be, noha ezt az ágazatot itthon sokan vádolják korszerűtlenséggel. Marc Held az egyik legkapósabb párizsi iparművész, akiért szállodakonszernek versengenek, hogy létesítményeik belső világát megtervezze. Ezért hát hihetünk ítéletében. [Marc Held szinkron]: „Nos, Önöknek számolniuk kell azzal a Nyugaton általános véleménnyel, hogy mindaz, ami keletről érkezik silány, csúnya, és hogy egyet jelent a rossz minőséggel. Jó ideig magam is ezen a nézeten voltam. Egy jóbarátom aztán elcipelt Budapestre, ahol az Artex vállalatnál szinte leesett az állam. Kitűnő szakemberek és anyagok álltak rendelkezésemre.” Egy új reimsi szálloda volt Held úr és a magyarok első nagyobb közös vállalkozása. A Hotel Frantelt luxusigényű, nagypénzű vendégek látogatják. A tervező fantáziája, magyar kivitelezők és bútorok közösen ostromolták meg és vették be a nem kevésbé igényes nyugatnémet piacot is. Az esseni Sheraton megnyitásán a berendezés nagyobb sikert aratott, mint az építészeti megoldás. A Ruhr-vidék egy másik nagyvárosának, Düsseldorfnak érdekes színfoltja a Hotel Nikko. A szálloda célja, hogy a Japánból sűrűn érkező üzletemberek hazai ízeket és formákat leljenek két nehéz tárgyalás között. És mint kiderült, kézműiparunk japán bútorokkal és térelemekkel is tudott szolgálni. Ízlés, hangulat és viszonylagos olcsóság tették népszerűvé a Hotel Nikkot és ezáltal a magyar kapcsolatot is. A hűvös Ruhr-vidék után körképünket rövid mediterrán látogatással fejezzük be. A rhodosi Hotel Capsis teraszán az amerikai igazgató John Wright Is kiemeli a magyar külkereskedelmi partner erényeit. [John Wright szinkron]: „Bútorai szépek, kényelmesek, és ami egy szállodánál nem elhanyagolható körülmény, rendkívül strapabíróak. Nem mondhatok mást, boldogok vagyunk, hogy ez az üzlet ilyen remek bútorok birtokába juttatott bennünket. Elárulhatom, már most eldöntött dolog, hogy legközelebb is a magyarokhoz fordulunk majd.” A Lehel hűtőszekrényeknek és a herendi presszógépnek is a bútoripar sikere nyitott utat a Hotel Capsis helyiségeibe. Néhány követendő példát mutattunk be, amelyek 1981-ben vastagították közös pénztárcánk dollár és rubel rekeszeit. Hogy ez a buksza végre megnyugtatóan vastag lehessen, további hasonló próbálkozásokra, olykor sajnos tanulságos kudarcokra is szükség van. Csak így remélhetünk még bíztatóbb összképet 1983. januárjára.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1982_02-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem