Elhangzó szöveg: Érzékeny antennákkal figyelünk a világra. S miközben hétköznapjaink a maguk kerékvágásában haladnak, éppen ez a kavargó, ellentmondásos világ szolgáltat hozzájuk keretet, adja meg a külső környezetet. Az önfeledt tánc, földünk érzékeny ideggócaiban gyakran csap át tragikus haláltáncba. Hány fajta árnyalat rajzolódhat ki a világostól a legsötétebbekig? A hiba ezúttal sem a készülékben van, a korszerű tömegtájékoztatás csoda szerkezetei arról tudósítanak, ami valójában történik. Egyszerre érkeznek jó és rossz hírek, van, ahol gyakorolják, van, ahol viselik a háborút. Egy nyugtalan világ jelentéseit kopogják a fáradhatatlan telexgépek. Vannak, akik céltáblának, tetszésük szerinti lőtérnek tekintenék planétánkat. Mussolini hírhedt fasiszta menetén, a „Marcia su Rómán” nevelkedjék, és szerezze meg a játék élményét a felnövekvő nemzedék? Ez nem lehet gyermekjáték, ha ezerszer is annak szánták. Ez már nem a kirakat árukínálata, hanem az atomfelhő valósága. A Hirosimára pusztulást hozó bomba, amelyet a nyugati stratégiai szakírók „bébi-bombának” neveznek, hiszen a mai hidrogénbombák sokszorosan felülmúlják robbanó erejükben. Már több, mint három és fél évtized telt el azóta, de még mindig új és új adatok teszik teljesebbé a hirosimai víziót. Megállapítást nyert, hogy legalább húszezerrel magasabb az áldozatok száma, mint ahogyan először az át nem vett élelmiszerjegyek alapján felbecsülték a számot. A robbanás következményeként tizenhatezren vesztették idő előtt életüket, fehérvérűség és daganatos megbetegedés következtében. Sokféle nyelven megtalálták a közös nyelvet, akik nemet mondanak a fegyverkezési hajszára, a veszélyes tervekre. A Nyugat-európai városok utcáin tüntetőket sem a tűz, sem a víz, sem a hatalom erőszak-apparátusa nem képes elhatározásában megingatni. Amerikai lapok e filmkockák láttán cikkeztek a „békemozgalom rejtélyes járványáról.” A titok nyitja azonban egyszerű. Jelenükért és jövőjükért, gyermekeik és unokáik jövőjéért mind többen vállalják ezt a nem könnyű, sokszor áldozatos küzdelmet. Amikor Washingtonban új államfőt iktatnak be hivatalába, sosincs hiány hangzatos ígéretekben. A negyvenedik elnök, Ronald Reagan sem fukarkodott a békéről és gazdasági felvirágzásról szóló szavakkal. Hadügyminisztere, Caspar Weinberger azonban az amerikai történelem legmagasabb katonai költségvetését terjesztette elő és csillagászati összegek elfecsérlése került napirendre. Ez a temérdek pénz új és új fegyverek megjelenésében ölt testet az Egyesült Államokban, valamint NATO-beli szövetségeseinél világszerte. Mindegyikhez azt a titkos reményt fűzik, hogy megbomlik az egyensúly és egyoldalú katonai előnyökhöz juthatnak. Folyik a közvélemény „lélektani megdolgozása.” A sugárzás felfokozásával gyilkoló és bénító neutron fegyvert így nyilvánították „humánus” bombává. Pedig ez a lényegében miniatürizált hidrogénbomba több szempontból is rendkívüli veszélyeket rejt magában. Taktikai fegyverként kisebb rangú parancsnok is elrendelheti a bevetését. Éppen viszonylagos kis méretével megkísértheti az atlanti stratégákat, hogy nukleáris fegyverként esetleg a hagyományos eszközökkel vívott összecsapásokban is bevessék. Európában és azon kívül így lehetne elindítója egy atomháborús láncreakciónak. És mire véljük annak a neutronfegyvernek „humanizmusát”, amely érintetlenül hagyja az élettelen tárgyakat, „csak” az élő szervezetet pusztítja? Ezúttal szerencsére csupán a kamera ártalmatlan játéka változtatta el környezetünket és iktatta ki a főszereplőt, az embert. A neutronfegyver apostolai azonban ilyennek képzelik el világukat. Százmilliók, akik élnek és élni akarnak, emelik fel szavukat egy torz „neutron-világ” lidércnyomása ellen. Barátságos arcot kér a felvevőgép? Nem, rakétát indít a lézer szerkezet. A fegyverkezési verseny mind költségesebbé és mind veszélyesebbé válik. Azon a földgolyón, ahol több, mint egymilliárd ember nem juthat elegendő táplálékhoz, naponta több, mint egymilliárd dollárt költenek katonai célokra. A pusztító eszközök egyre bonyolultabbá válnak és ma már nemcsak a fantasztikus-tudományos könyvek rémlátomása, hogy milyen következményekkel járna egy lehetséges baleset. Csodafegyverek nem születnek, az egyensúly megbontásának vágya hiú ábránd marad. De a felpörgetett fegyverkezési verseny új és új területekre terjed ki, kitapinthatóan növeli a feszültséget. A hamburgi Spiegel címlapján a C-háború, a vegyi, kémiai hadviselés kísértete. Nyugatnémet diákok találtak rá a második világháború végén elrejtett gázlövedékekre, ám közben tucatjával létesültek új titkos raktárak. Elhullott állatok tetemei jelezték, hogy merre szivárgott ki hetven dekányi mérgező anyag egy utahi támaszpontról. Ugyanakkor az amerikai propaganda, hamis dokumentumokra hivatkozva „sárga esőt” emleget, a Szovjetuniót és Vietnámot vádolja vegyi hadviseléssel. A megtévesztő, elterelő hadműveleteknek alapos oka lehet: elfeledtetni a tüntetőkkel, hogy Vietnamban egy millió hatszázezren szenvedtek károsodást az amerikai „lombtalanítás”, a vegyi akciók során, most pedig további hétmilliárd dollárt irányoztak elő kémiai fegyverekre. De éppen az egyik legnagyobb amerikai, Lincoln Ábrahám mondta, hogy sok embert nem lehet sokáig becsapni. Amikor a neutron- és eurorakéta-ellenes tüntetések először a németalföldi városokban kaptak különös tömegerőt, Amerikában gúnyosan „hollanditisz” -ről beszéltek. A tiltakozás mostani méreteinél azonban alighanem „europitiszt” kell emlegetniük. Az atlanti fenyegetődzések, zsarolási próbálkozások veszélyesek, de hiábavalóak. A hadászati egyensúly megbonthatatlan, a Szovjetunió rendelkezik mindazokkal az eszközökkel, amelyekkel képes megvédeni magát, a szocialista közösséget s felelősséget vállalhat a világbékéért. Ez az erő arra szolgál, hogy nyomatékot és realitást adjon az új békekezdeményezéseknek. Szovjet részről készek minden olyan leszerelési vagy fegyverzetkorlátozási terv megvalósítására, amely a kölcsönös érdekeken, a kölcsönös biztonságon alapul. Készek egy olyan egyensúly megvalósítására, ahol kevesebb a fegyver a mérleg két serpenyőjében, egy valódi nullamegoldásra, a nukleáris fegyverektől mentes Európa kialakítására is. Csakhogy amíg nem érkezik biztató jelzés a másik oldalról, a Szovjetunió kénytelen továbbra is vállalni az egyensúly fenntartásának terheit. Egy olyan világban, amely megszabadulna a fegyverkezési hajsza nyűgétől, hatalmas tartalékok tárulhatnak fel. Nyolc nap fegyverkezési számlája elég lenne például a malária felszámolásához, hat hét költségei az írástudatlanság visszaszorításához, egy esztendő kiadásaiból huszonnégymillió családnak telne új otthonra. Jobban óvhatnánk közös kincseinket, kontinensünk nagymúltú kulturális központjait és gyorsabban haladhatnánk előre az immár a jövő század formáit idéző utakon. A válaszúton lévő világnak jelentettek jó hírt Moszkvából és Taskentből: Leonyid Brezsnyev ismertette az európai és ázsiai biztonságra tett új javaslatokat és moratóriumot hirdetett. Az európai területen történő szovjet rakétatelepítés beszüntetését. Bármit döntsenek is a NATO konferencián, a végső válasz a legérdekeltebbekre, a népekre tartozik. És a világeseményeket érzékenyen követik az antennák.

Kivonatos leírás: