1982. május
Magyar Filmhíradó21.
Két születésnap: Dióssy György és Kádár János 1519 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:
1

Adatlap

Inzertszöveg: Születésnap (Munkatársak: Bokor László, Fifilina József, Hollósy Tiborné, Nádasi László, Ormos Tibor)
Elhangzó szöveg: Határozott, biztos léptekkel újra a régi, ismerős udvaron. A nyolcvan esztendős Dióssy Gyuri bácsi gyakran visszalátogat a Könyves Kálmán körúti Filmgyárba, ahol fél évszázada, már meglett emberként munkába állt. [Dióssy György szinkron]: „Ebbe az épületbe valamikor a Róbert bácsi osztotta az ingyen levest és meglehetősen sok időbe került, míg a Magyar Filmiroda bentről, a Sándor utcából ide kikerült. Annak idején úgy kerültem ide segédmunkásként, hogy először ilyen kifutóféle, azután később már komolyabb munkába, végül pedig ilyen mindenre alkalmas legény lettem.” Hajdanán talán éppen ő hordta ezeket a filmdobozokat a vágószobák boszorkánykonyhájába. Álmélkodással nézte a cilindert öltött politikusokat, a valaha volt világnak híradásait, a Zeppelint Budapest egén, a lóvasutat, a sűrűn vonuló seregeket és a katonalovakat, amiket lelőnek, ugye? És cseperedőn, tíz évesen, a valóságban is láthatta a vérvörös csütörtököt. Azt az emlékezetes napot, amikor a fővárosi munkásság jogát követelte, reményét védelmezte és bátran szembeszállt a kardlapoztató hatalommal. 1912-őt írtunk akkor, és májust, oda pereg vissza az emlékezet, a történelem filmje. Hét évtized, de micsoda hetven esztendő. Végiggondolni is nehéz mi mindennek lehetett részese e korszak embere. A felszabadulás után Dióssy György tanulni ment, közéleti ember lett, pártmunkás, tanácselnök, később munkásőrparancsnok. Igen, az már legújabb kori történelmünk közös nagy filmje. Sorsfordító éveket, napsütést és vihart idéz fel. A filmszalagokon addig nem szerepelt arcok az 1945-ös híradókból, köztük azoké a munkás politikusoké, akik az emigráció, az illegalitás, a börtön homályából léptek az országos érdeklődés fénykörébe. Köztük volt Kádár János is. A kommunista párt mindvégig hazai földön, pontosabban föld alatt tevékenykedő titkárát felelősségteljes feladatokkal bízzák meg. Először a közbiztonság helyreállításával, utána a budapesti pártbizottság titkára, majd a párt főtitkárhelyettese lesz. Nagy utat járt be egy ország és a vasas-műszerész, amíg neve már nem a munkanélküliek és a letartóztatott kommunisták listáján, hanem a törvényhozók, a párt- és államivezetők névsorában szerepel. Egyik kovácsa a munkásegységnek. Egyszerűsége, egyenessége és tisztánlátása szálka a Rákosi-féle pártvezetés szemében. A személyi kultusz időszakában, koholt vádak alapján őt is meghurcolják, letartóztatják, akárcsak Rajk Lászlót, Szakasits Árpádot és sokakat, a magyar munkásmozgalom több kiváló személyiségét. Kiszabadulása után nem sokkal már kritikus idők kezdődnek, amelyek ellenforradalomba torkollnak. A teljes szétesésnek ebben az állapotában a mesterségesen felkorbácsolt indulatok közepette az ország kormányrúdjához áll. Új, megtisztult pártot és új, megtisztult hatalmat irányít kipróbált munkatársaival, s a milliókkal, akik nem ellene, hanem vele vannak. Elindul az a fejlődés, amelyhez hasonló negyedszázadot nem jegyzett fel a magyar történelem. 1957-es parlamenti programbeszéde szakítás a múlttal és egy új vezetői stílus megjelenése. [Kádár János szinkron]: „Nincs közöttünk olyan, akire csodálattal nézhetnénk. Ez lehet, hogy baj. De azt hiszem, hasznos is. Mert emberi közelségbe kerültünk, meglátjuk azt, amibe a másiknak igaza van, meglátjuk a hibáját, és én azt hiszem, hogy rendszerünk szerencséjére, meg is merjük most már mondani.” Filmkockák, megőrzött pillanatok egy program mindennapos valóra válásáról. Természetes létformaként az emberek között, nem látogatóként, hanem társként. Állandó figyelem a munkára, amiből élünk, és kóstoló a közös munka terméséből. Párbeszéd, szótértés és a nemzeti egység kikovácsolása igazi összhangzattannal. A kiegyensúlyozott belpolitika megteremti a külpolitikai nyitás lehetőségét, amelyben barátok, szövetségesek állnak mellettünk. Szokatlan szerepben „kibicként”, de újabb, jó lépéseket fontolva. Műhelybeszélgetés az országban, amely szegény természeti kincsekben, de rendelkezik kiművelt emberfők tartalékával. Vannak órák, amikor mindenkinek ott a helye a gáton. Közös munkával, együttes emberi erőfeszítéssel az elemek haragját is meg lehet fékezni. Aki fát ültet, a jövőre gondol. De rendkívüli fejtörést kíván mindannyiunktól a jelen is. A gazdaság korszerűsítése, a reform, a helytállás és versenyképesség egy kedvezőtlen világgazdasági klímában. Próbaút és egy utazás próbája, amelynek során a nemzetek világparlamentjében visszaszorulnak az előítéletek és növekszik a figyelem, a megértési készség az igazi magyar kérdések iránt. Politikánkat a szavak és tettek egysége jellemzi, ezt jól tudják és értékelik partnereink a nemzetközi porondon. A budapesti felhívás elválaszthatatlanul kapcsolódott az európai biztonság folyamatához és megfogant a gondolat, hogy földrészünk a békés együttműködés kontinense legyen. A budapesti felhívás hat esztendő múlva a helsinki záróokmányban realizálódhatott. Kapcsolatkeresés mindenkivel, aki békét és biztonságot akar s elveti a nukleáris világégést. Megtalálni a közös nyelvet a tárgyalásra kész felelős államvezetőkkel, s a világgazdaság parancsnokaival, és mindenekelőtt azokkal, akikkel a forradalmi elkötelezettség jelenti a közös alapot, a kommunista- és munkásmozgalom képviselőivel. Az emberek utaznak, világot látnak, de a politikusok szigorú protokolljából legfeljebb egy-egy órát lehet kiszakítani. Barátok és harcostársak között a 70. születésnapon a Parlamentben. Magas kitüntetés, jókívánságok az egész társadalom nevében, amely e jeles napon magamagát is megtiszteli. [Kádár János szinkron]: „A mai találkozónk keretében is azt szeretném aláhúzni, hogy összetartozás és összeforrás. Hazánkban a mi népünk különböző világnézetű embereket egyesített. Hogy új világ épüljön, hogy a mi népünknek jó, jobb és biztosabb jövője legyen.” A nemzetközi sajtó élénken figyeli, hol tartunk, milyenek vagyunk? S a hangnem olykor szokatlan, de idézzük most mégis őket önmagunkról. UPI hírügynökség: „Magyar csodáról talán túlzás beszélni, de az mindenesetre meghökkentő, hogy családi házak, gépkocsik, háztartási gépek és külföldi utazások évente hány milliárd forintot tesznek ki a lakosság büdzséjében.” Financial Times: „A statisztikai adatokra érzékeny szakember számára nem igazolódtak be a magyarországi jövedelmi szakadékokról szóló baljós előrejelzések. A bázisiparágakban, főként az energiatermelésben és az ezekkel rokon száznál több területen az átlagjövedelmek éppoly magasak, akár az úgynevezett szellemi elit reprezentánsainál.” Frankfurter Rundschau: „Ez a hajdan csak élelmiszertermelésre berendezkedett mezőgazdasági ország egy ésszerű és fokozatos iparosítási program révén ma vegyiparával öt kontinens szállítója. És numerikus vezérlésű célképeik meghonosodtak a Rajna-vidékén is.” International Herald Tribune: „A magyar kommunista vezetés feltehetően tanult az ötvenes évek feszített iparpolitikájából, pontosabban annak kudarcából. Rájött, hogy a fokozatosság és a világpiac törvényei kikerülhetetlen realitások.” Newsweek: „Ha Magyarországon egyszer amerikai értelemben vett elnökválasztások lennének, hódít az a meggyőződés, hogy Mister Kádár azt is könnyűszerrel megnyerné.” Helsingin Sanomat: „A szocialista tömbnek ez a sok megpróbáltatást kiállt országa módban, fényben, de kiváltképp társadalmi igazságtevés dolgában Európa elsői közé érkezett.”
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1982_21-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem