Inzertszöveg:
Fiataljaink Moszkvában (A győzelem napja) (Munkatársak: Máriássy Ferenc, Szűcs Péter, Böhm András, Nádasi László, Valentina Safraiter, Rigó Mária)
Elhangzó szöveg:
Elején részlet a Give Peace a Chance című dalból. [Fiatal lány szinkron]: John Lennon nagyon híre volt és tudta, hogy odafigyelnek szavára az emberek és hogy fontos, hogy mit mond. És hát nagyon sok foglalkozott a béke és az elnyomottak ügyével. Azért gondoltuk, hogy az ő nevét viselje ez a klub. Ezt a klubot a VIII. kerületi KISZ-bizottság kezdeményezte, és megkértek engem, hogy legek én a vezetője. Én azért gondoltam, hogy ezt el kell vállalni, mert az a fontos, hogy találkozzunk egymással és meg tudjuk beszélni a dolgainkat. Hiszen Magyarországon a mi generációnknak még meg kell tanulnia, hogy hangosan nyilvánítsa ki véleményét és akkor meghallgatásra talál. De ahhoz véleményünk legyen látnunk kell a világot. Azért is utazunk Moszkvába. [Bánhegyi Lídia iskolatitkár, XIII. ker. KISZ Bizottság, szinkron]: 13 éve van a kerületben egy olyan kezdeményezés, hogy tanulókkal, különösebben kiemelkedő KISZ-munkát, vagy közösségi munkát végző tanulókkal eljöjjünk testvérvárosi kapcsolat alapján külföldre. Elsőként Leningrádban voltunk, két éve Moszkvába járunk. Ez évente körülbelül 36-38 gyereknek jelent valamiféle elismerési formát, az ilyen és ehhez hasonló utaknak annyi lenne a jelentősége, vagy szerepe, hogy valamilyen módon jobban megismerjék egymást, egymás, egyáltalán, hogy kicsi lássanak valamit a világból. Nagyon más az történelemkönyvekből megtanulni, hogy a második világháborúban a Szovjetunió 20 millió embert veszett és az is nagyon más, hogy itt lenni és egy csomó gondot és problémát látni, nagyon fontos lenne ezeknek az emberi kapcsolatoknak a kiépítése, amelyre egyébként igen kevés lehetőségük van a srácoknak. Egyébként azt hiszem, hogy általában az ilyen utazások, táborok, közösségi lehetőségek eléggé hiányoznak a saját ifjúsági mozgalmunkból, és ez lehetne egy olyan út, amely mindenképpen népszerű lenne a gyerekek körében. [Diák szinkron]: Nekem nagyon sokat jelentett, nem nemcsak a koszorúzás, mert az is, de maga a mauzóleum, szóval én amikor ott álltam, hát eléggé megcsapott a történelem szele, hogy így mondjam, eléggé, eléggé úgy meghatottan éreztem magam és mintegy szentélyben, egy különleges szentélyben idézőjelbe téve a szentélyt természetesen, de jelentett nagyon sokat, tényleg, szóval, nagyobbat dobbant a szívem ez most furcsán hangzik, de így volt. [Idegenvezető szinkron): Északról délre, körülbelül 5000 kilométer hosszban terjed a Szovjetunió, nyugatról keletre körülbelül 10 ezer kilométer. Területét tekintve ugye kétszer akkora, mint egész Európa, az európai országok területe és van egy statisztika, mely szerint Magyarország pontosan 240-szer férne el a Szovjetunió területén. [Bánhegyi Lídia iskolatitkár, XIII. ker. KISZ Bizottság, szinkron]: Körülbelül két olyan kérdés van a srácok számára, amivel meg lehetne mozgatni őket, és nagyon kellenek ilyen típusú megmozdulási lehetőségek, egyik a béke egyrészt, másrészt meg nyilvánvalóan nem találnak kifejezési tevékenységi formát a béke iránti el - nagyon rossz szó ez így -, de a béke iránti elkötelezettség kifejezésére. Ezért van egy csomó kísérlet arra, amit tavaly május kilencedikén csináltak a középiskolások, nagyon keresik ezeket a formákat, ahol saját magukat ki tudják fejezni, saját nézeteiket ki tudják fejezni. [Diákok szinkron]: - Ne csináld! - Te meg legyél már erőszakosabb. - Szerintem először önmagunkkal kéne tisztába lenni és belehelyezni magunkat a világba valahogyan
- És ahhoz, hogy béke legyen, ahhoz az embereknek egymás közötti kapcsolatait kéne szerintem rendezni, mert addig, amíg az emberek nem ismerik egymást, meg állandóan marják egymást, addig számomra elképzelhetetlen az, hogy valamilyen, szóval, hogy béke legyen a Földön. - Szóval azt kéne megnézni, hogy mit jelent nekünk az, hogy béke. Most azt jelenti-e, hogy nincs háború, szóval az ellen küzdjünk, hogy ne legyen háború, vagy pedig azt, hogy jobban kiépítsük a békét! [Vaszilij F. Jefremov ny. tábornok, szinkron]: Szóval azoknak a gyerekeknek, akik a békében születtek megadatott, hogy tanulással, gazdasági és kulturális kérdésekkel foglalkozzanak. De fontosnak tartom, hogy beszéljünk nekik arról az időszakról, amikor gyilkos háború volt a világban és azért harcoltunk, hogy soha többé ilyen ne történhessen meg. A béke azt a felismerést jelenti, hogy élhessünk egymás mellett, de ki kell vívnunk egymás megbecsülését és tiszteletét. 1945. május 9-én délelőtt 10 órakor érkeztünk Prágába, és hoztuk el a szabadságot a csehszlovák népnek. [Diákok szinkron]: - Szerintem annak ellenére, hogy szerintem már tényleg ezt nagyon sokszor elmondhatta, annak ellenére tényleg, tényleg őszinte volt és tényleg érezni lehetett azt, hogy ő átélt egy háborút, habár mi ezt nem tudjuk, de úgy gondolom egy háború azért mélyebb nyomokat hagy az emberben annál, mint most 30-40 évvel a háború után itt holmi üres frázis pufogtatásokkal emlékezzen vissza rá. - Békét akart ez a veterán, aki azt mondta, hogy szeressük egymást és akkor, akkor béke lesz és sikerülni fog és békét akar az a Nyugat-európai diák is, aki tüntet és kimegy és a fegyverkezés ellen próbál tenni valamit [Csingiz Szemjonov dokumentumfilm rendező, szinkron]: Jelenleg forgatócsoportommal a Világ ifjúsága című filmen dolgozom, kérem mutassa: egy május elsején az NSZK-ban forgattunk. A felvonulás úgy kezdődött, mint rendesen. Hirtelen körülbelül 20 ember jelent meg bőrkabátban, gumibotokkal, és ütlegelni kezdték a felvonulókat. Kísérteties volt, mintha visszatértek volna a régi idők, a harmincas évek, amelyeket nem felejtünk, amelyekben a hitleri fasiszták kerültek hatalomra. Újra ez játszódnék le a nyolcvanas években? Tudják felmerült bennem a kérdés, hát nem félelmetes ez? De az. Ám találkoztunk nagyon sok békeszerető emberrel is, akik tudják mit jelent a fasizmus és milyen veszélyeket hordoz az olyan országok fegyverkezése, mint az Egyesült Államok, vagy Japán. Ezek az emberek ellenfelei a militarizmusnak, és a forgatások tapasztaltak alapján úgy érezzük, sőt biztosak vagyunk abban, hogy végül az övék, a miénk lesz a győzelem. [Diáklány szinkron]: - Néhány napot Moszkvában töltöttünk, ma érkeztünk haza és egy baráti találkozó keretében találkoztunk, illetve beszélgettünk egy idős, veterán bácsival, ez a bácsi emlékeiről mesélt és konkrétan megkérdeztük őt, hogy nekünk, a mai ifjúságnak hogyan tudnánk megőrizni a békét, milyen feladataink lennének? És akkor ez a bácsi elmondta, hogy szerinte szeretnünk kell egymást, segítenünk kell egymásnak, és akkor is én úgy éreztem, hogy ez nem elég. - Európa egy teljesen mesterséges kettéosztottságban él, hogy a két társadalmi rendszer bizonyítja meg például a gazdaságban, vagy saját belső nyugalmában felépítésében, hogy jobb a másiknál és ne abban, hogy fenyegetőzik és saját erősségét mutatja a másikkal szemben. Én épp ezért sokkal fontosabbnak érzem ezt, hogy az emberekkel beszéljünk, hogy találkozzunk egymással és tudjuk egymásról, hogy a másik is ezt akarja, amit mi, és akkor sokkal egyszerűbb lenne létrehozni ezt az áhítozott békét!
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1983_18-01