Elhangzó szöveg: [Részlet a Jób lázadása című filmből szinkron] Jelenetek a Jób lázadásából, egy filmből, amely külföldön az Oscar-díj jelöltjei között volt, itthon történelmi önvizsgálatra késztet. [Péter János Péter János az Országgyűlés alelnöke szinkron]: "Amikor ma, 1984-ből visszatekintünk a 40 évvel ezelőtti Magyarország eseményeire, bármilyen poszton élt is bármelyikönk, akik ma visszagondolunk azokra az eseményekre, mélységes fájdalmat és szégyenérzetet élünk át. Fájdalmat azokért, akiket elveszített az az időszak, és szégyenérzetet azért, hogy nem sikerült többet tenni. (…) Amikor én arra az időre gondolok, akkor az én számomra elsősorban a Bethesda kórház és a Filadelfia Diakonissza Intézet képében és tükrében jelennek meg az események. Ez a két intézmény Budapesten a Városliget mellett, a mai Május 1 úton, az egykori Hermina úton volt és ennek a két intézetnek nagy lehetőségei voltak arra, hogy üldözötteket védelmébe vegyen. Viszont nemcsak Budapesten voltak lehetőségeink, hanem a Filadelfia Diakonissza Intézetnek a tagjai, mintegy 30-40 vidéki munkahelyen dolgoztak. Árvaházat vezettek Gödöllőn, Kőszegen, egyéb helyeken. Különböző egyházközségekben végeztek gyülekezeti, lelkigondozói munkát és a munkahelyük mindenütt alkalmat adott nekik arra is, hogy védelmet biztosítsanak akár a politikai üldöztetés miatt, akár a fajüldözés miatt veszélyben lévő embereknél. Én a Bethesda Kórházat és a Filadelfia Diakonissza Intézetet tulajdonképpen csak példaként említettem, mert az országban sokfelé, sokféle mozgalom, törekvés, intézmény volt, amely kísérletet tett arra, hogy megakadályozza az embertelenségnek a térhódítását." Vajon a Győrben forgatott amatőrfilm készítője tudatában volt-e, hogy ezek az emberek a halálba mennek? Vajon tudatában voltak-e azok, akiket megörökített, hogy ez az utolsó útjuk hazájukban? Negyven évvel ezelőtt, 1944 tavaszán kezdődtek meg Magyarországon a tömeges deportálások. 550 ezer férfit és nőt, gyermeket és aggastyánt hurcoltak a megszállt Európa haláltáboraiba. [Péter János Péter János az Országgyűlés alelnöke szinkron]: "A magyar közvélemény olyan manipuláció alá került, amelynek következtében valóban ma elfogadhatatlan nézetek lettek széles köröknek, rétegeknek a nézetei. Én sose felejtem el, hogy 1944 novemberében egy egyetemi tanárral beszélgettem a városligeti Hermina úton és hallottuk már a szovjet ágyúknak a hangját Kecskemét irányából, de fejtegette nekem, hogy Budapestet már nem fogják elérni a szovjet alakulatok. Ilyen pszichózisban élt az ország abban az időben." Sokan nem tudták és nem akarták elhinni, hogy a huszadik század derekán mindez lehetséges. A vagonok pedig csak gördültek és végtelen sorban ontották élő rakományukat Auschwitz rampáira. A világtörténelemnek ebben a legnagyobb méretű és legszörnyűbb népirtásában tizenkét millió embert pusztítottak el. Az ötszázötvenezer magyar deportált közül ötszázezret. Nevek, nevek és nevek a mártírok emlékművén. A nevek fennmaradtak és bevésődtek a márványba, a nevek viselői hamuvá lettek valahol Európában. Felfoghatják-e egyáltalán a később született nemzedékek, hogy a fürdők zuhanyrózsáiból gyilkos ciklon gáz tört a védtelen és gyanútlan emberekre? Hogy a krematóriumok kéményei éjjel-nappal ontották a sűrű, fekete füstöt, amely mindent átitatott és elborított. Egyedül Auschwitzban, Birkenauban és a környező táborokban négyszázezer magyar deportált járta végig a szenvedésnek azt a kálváriáját, amelynek végpontjáról nem volt visszaút. A túlélők és a kortársak nem felejthetnek. Az embertelenség tobzódása, a. vészkorszak soha nem ismétlődhet meg, véget kell vetni minden népirtásnak. Négy évtized távlatából, nevektől és névtelenektől ez a mának szóló legfontosabb üzenet.

Kivonatos leírás: