1985. március
Magyar Filmhíradó11.
A Könyvértékesítő Vállalat új Váci úti üzeme 716 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:
12

Adatlap

Inzertszöveg: Könyvterjesztők az elhagyott gyárban (Tényi István, Kiss I. György)
Elhangzó szöveg: Következzenek most hétköznapok Budapesten: gyárral, könyvvel, komputerrel. A Híradó nem folytatólagos műfaj. Beszámolónk, miszerint a Szerszámgépipari Művek eladta Váci úti üzemét a Könyvértékesítő Vállalatnak, mégis folytatást kíván. Múltkor az elmentekről szóltunk. Most ketten beszélnek az itt maradó harmincöt közül. [Herbszt György esztergályos, riporter, szinkron]: "- Augusztus 3-án lesz 36 éve, hogy itt dolgozom. - Mit jelentett maguknak ez a nagy változás? - Hát nekem nagyon sokat jelent, mert a gyerekkoromat is itt töltöttem. Itt voltam ipari tanuló és hát a második otthonom volt majdnem, azt mondhatnám. És végül is azért akartam itt maradni, hogy magát a helyet is szeretem, megszoktam, máshol nem is dolgoztam még. Olyan szaktársakkal, akikkel 30-35 évig együtt voltunk, jöttek búcsúzni minden nap, hogy kilépünk, kilépünk. Ez olyan fájdalmas. Lehet, hogy az életben többet nem találkozunk. Épp egyik nap is volt üzemvezetőnk búcsúzott sírva, össze-vissza csókolta az embert. Hát az életben többet nem fogom látni. És hát elváltak, az egyik jobbra, a másik balra. - Azt hallottam, hogy magával együtt megvették a gépet is. - Hát azt nem tudom. Hát úgy néz ki, hogy a gépet is megvették, úgyhogy együtt mentem át a Könyvértékesítőhöz a gépemmel együtt." [Drucker Tibor, a Könyvértékesítő Vállalat igazgatója, riporter, szinkron]: "- A Szerszámgépipari Vállalat számára és a Könyvértékesítő Vállalat számára is gazdasági szükségszerűség volt ez a döntés. De természetesen emberi sorsokat is érint, és éppen ezért úgy érezzük, hogy a legteljesebb emberi tisztességgel kell megoldanunk ezeket a problémákat. A mi számunkra ez azt jelenti, hogy koncentrálni tudunk. Jelenleg raktárjaink, feldolgozó telephelyeink, a könyvtár ellátására számára szolgáló központunk a budapesti agglomerációs övezetben, 30-40 kilométerre a központtól helyezkedik el. Törökbálinton van a központi raktárunk, az ottani állami gazdaságban tartalék raktárunk. Raktáraink vannak Maglódon, Ecseren. A könyvtárellátás feldolgozása Kosdon van, Vác mellett. Gondolom könnyű megérteni, hogy ez hallatlan megterhelést jelent. És azzal, hogy itt össze tudjuk vonni a raktárgazdálkodást, ez a szállítás és a raktározás vonatkozásában évente legalább húsz millió forint megtakarítást fog jelenteni számunkra." [Riporter, Kubik István villanyszerelő szinkron]: "- Nagy fájdalom volt azért ez a változás? - Hát 37. éve vagyok ennél a cégnél. Mint 18 éves kisgyerek jöttem ehhez a céghez. Hát mit mondjak magának? Hát, ha azt mondom magának, hogy már kijelentettem azt is, hogy bennem egy világ dőlt össze, akkor nem mondok nagyot. Mert tényleg azért nagyon keserű a szájíze az embernek, mert nem azért dolgoztam 37 évet egy vállalaton belül, mert éppenséggel mondjuk én nagyon szeretek vándorolni. Mondjuk mindig csak a pénz a pénz hajszolás. Ez soha nem hajtott engemet. Én szerettem egy helyen lenni, megismerni a kollegáimat úgy a jó, mint a rossz oldaláról és csak így és csak itt szerettem lenni, azért nem is vándoroltam soha. Gazdaságilag sajnos nem jó a vállalat működése, így meg kell szüntetni. Úgy érezzük, hogy hozzá nőttünk ezekhez a falakhoz, legalábbis az én részemről. Persze a fiataloknál ez nem annyira igaz." [Drucker Tibor, a Könyvértékesítő Vállalat igazgatója, riporter, szinkron]: "Mindez tehát gazdasági szükségszerűség, de mindegyik mögött emberek vannak. Emberek, akik a raktárakban dolgoznak, akik a számítógépes programot valóra váltják. Mert most ebben a teremben, ahol ülünk, az egyik legjelentősebb új kezdeményezésünk, a könyvszakma első számítógépes központja készült el. Megvásároltunk egy MERA 9150 típusú számitógépet. Elkészült a számítóközpont és ebben az évben már áttérünk a számítógépes nyilvántartásra, készlet feldolgozásra. Azt jelenti, hogy tudni fogjuk azt, hogy milyen könyvanyaggal rendelkezünk, korszerűvé válik ez a szervezet. Ehhez is emberek kellenek. Emberek kellenek ahhoz a korszerű számítógéppel vezérelt nyilvántartási rendszerű magasraktári szervezethez, amit létrehozunk és emberek kellenek ahhoz a korszerű technikához, amellyel az új nyomdaüzemünket, amely fényszedő berendezéssel fog működni, kívánjuk üzemeltetni. [Riporter, Kubik István villanyszerelő szinkron]: "- Úgy hallottam, hogy a TMK-sokra óriási szükség van itt, mert maguknak nagy helyismerete van. - Hát ez feltétlenül igaz, mondjuk, hát én nem tudom, hogy most mennyire TMK-ban, mennyire így összevonva beszélhetek, de azt tudom, hogy az elektromos részről ez nagyon döntően befolyásolta őket, hogy minél többen, akik itt vannak, átmenjenek. Hát jelen pillanatban hárman vagyunk, azok át is mentünk a Könyvértékesítőhöz és hát mondjuk ez így nagyjából ezt a helyet ahol vannak most, ahol megszerzik ezt a helyet, hát ezt biztosítani fogják tudni. Úgy érzem, elektromos vonalon." [Drucker Tibor, a Könyvértékesítő Vállalat igazgatója, riporter, szinkron]: "Mindezt a magyar könyvkultúrának és ezzel együtt a magyar lakosságnak a könyvvel való ellátásának a javítását szolgálja. Mi azt szeretnénk, hogy azok az emberek, akik ezt végzik, azok megelégedett emberek legyenek. Tehát olyan munkahelyi légkört, olyan emberi körülményeket szeretnénk biztosítani számukra, hogy ez valóban második otthonuk legyen. Úgy érezzék, hogy megtalálták a régi munkatársaink is és a Szerszámgépipari Művekből hozzánk jövők is mindazokat a reményeket, amelyeket táplálnak egy ilyen kulturális munkahellyel kapcsolatban." [Herbszt György esztergályos, riporter, szinkron]: "- Ugyanazért a pénzért vettek át minket, mint ami itt volt a SZIM-en belül. Se többet, se kevesebbet. Nem is kértünk többet. Mi ennyit kértünk, amennyi volt és ezt szó nélkül meg is adták. Lehet, hogy adtak volna, mondjuk, de nem kértük. Azt kértük, amiért itt voltunk. Itt vagyunk, már mondom 36 éve, mind a hárman lényegében, mert ő velük ketten voltunk ipari tanulók itt, ebben a gyárban. Hát szeretnénk itt maradni, mert azért maradtunk itt, mert ezt a helyet szeretjük. - Miért, most elég bizonytalan, labilis ez? - Nem. Nem mondhatnám." [Kubik István villanyszerelő szinkron]: Tudjuk, hogy vettek egy számítógépet, lesz itt egy számítógépes raktár. Hát mondjuk a számítógépből kiesünk, mert mondjuk elektronikus szakember itt nincs. Azt más fogja javítani. De a többi részeit, azért bele fogunk mi is kapcsolódni, mert bele kell. A számítógépen kívül még más meghibásodás is feltétlenül lehetséges, amit aztán nekünk kell elhárítani. Akkor itt lesz, nem tudom jól emlékszem valami 12 vagy 14 db villástargonca, azoknak az elektromos meghibásodásainak az elhárítását, hát ezeket biztos tudjuk." [Riporter, Drucker Tibor, a Könyvértékesítő Vállalat igazgatója, riporter, szinkron]: "- Mikorra fogja ön végleg itthon érezni magát? - Ezt a "könyvfellegvárat, a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Veszprémi Miklós nevezte el új telephelyünket ennek, azt a luxust, hogy egy határnappal birtokba vegyük, nem engedhetjük meg magunknak. Mi azt terveztük és hajtjuk végre, hogy folyamatosan vesszük birtokba a Váci úti volt Szerszámgépipari Művek telephelyét. Hiszen az első, számunkra olyannyira fontos számítóközpont már elkészült. Már megkezdi folyamatosan februárban a munkáját, folyik már az irodáknak az átköltöztetése márciusban, áprilisban. Egészében egy esztendőn belül, jövő év elejére a teljes áttelepülést, a teljes raktárgazdálkodás áttelepítését végre kívánjuk hajtani."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1985_11-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem