1986. december
Magyar Filmhíradó51.
A Nemzetközi Béketanács kongresszusa Koppenhágában 1106 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:
1

Adatlap

Inzertszöveg: Koppenhága (Munkatársak: Székely Ferenc, Ónodi G. György, Kátai Róbert, Traub Gyula, Lugosi Miklós)
Elhangzó szöveg: Hideg, metsző széllel köszöntött a tél Koppenhágára. A medvekucsmás testőr fázósan vigyázza az uralkodó palotáját. A királyi hatalom itt már csak jelkép; kulissza a szociáldemokraták és a konzervatívok pártküzdelmeihez. Európa egyik leggazdagabb államát nagyrészt elkerülte a világgazdaság csapkodó szeszélye. Ennek is köszönhető országaink sokrétű kapcsolata: az Észak-atlanti elkötelezettség dacára Dánia is ott van a békét kereső államok sorában. Így történhetett, hogy a Nemzetközi Béketanács első ízben rendezte meg kongresszusát egy NATO-tagország fővárosában. A hatalmas Bella Center sokezer küldöttet fogadott a világ minden tájáról. Nemzeti békeszervezetek, polgárjogi csoportok, békekutató intézetek százai voltak jelen, befutottak a békekaravánok és sok tekintélyes magánszemély is eljött. A dán rendőrség már az első napon összeütközött a nemzetközi provokátorokkal és ellentüntetőkkel. A feszült légkör nem kedvezett a filmforgatásnak sem. 1986 az ENSZ nemzetközi békeéve volt. Karácsony előtt az emberi megértés jegyében készül a számvetés. Romesh Chandra, a Béke Világtanács elnöke mondta kameránk előtt [szinkron]: "A béke ma már nemcsak annyit jelent, hogy nincs háború. A világ nagy kérdései ugyanis szoros kölcsönhatásba kerültek egymással. Az természetes, hogy elsősorban a nukleáris katasztrófát kell elkerülnünk, de egy új világ építése is előttünk áll. Az éhezés, a környezetvédelem és még sok más gond is mind-mind beletartozik ebbe. Soron következő feladatunk a nukleáris kísérletek leállításának kierőszakolása. A robbantásokra a csillagháborús tervek miatt van szüksége Reaganéknek. Ha engedünk a csillagháborús terveknek, elérkezhetünk a fegyverkezési hajsza egy olyan pontjára, ahonnan már nincs visszaút." A kongresszuson a béke legkülönfélébb tárgyköreit vitathatták meg a résztvevők. A fiatalok klubjában közös polbeat éneklés töltötte ki a szüneteket. A norvég énekesnő dala a csillagháborús tervek ellen tiltakozik. A női vitaközpont termeit az asszonyküldöttek percek alatt családiassá varázsolták. A falakra gyermekrajzok és játékok kerültek és sokak keze a viták alatt sem nyugodott. [Szinkron]: "Én Irakból jöttem, amelyet súlyos háború pusztít immár hatodik éve, szóval én a békét megtanultam értékelni. A vérveszteségek iszonyatosak; a halottak száma már meghaladja az egymilliót, a gazdaság is szörnyű károkat szenvedett. Ez a háború már túlmutat a két érintett országon és komoly nemzetközi konfliktust is hozhat. Már férjemet és bátyámat is elvesztettem és úgy érzem, mindent meg kell tennem, hogy más családokban ne következzék be hasonló tragédia." Egy dán háziasszony szavai [szinkron]: "- A legnagyobb veszély az, ami német földön történik. Egy perc nyugtom nincs, amióta ott vannak ezek a rakéták a tőszomszédságunkban, az NSZK-ban. A Pershing rakéták és a robotrepülők ellen ezért százezredmagammal már sokszor tüntettem. - De asszonyom, azok a rakéták végül is Keletre irányulnak, nem Önök felé! Mitől fél akkor? - Ez igaz, de az árát én fizetem meg! És ha kitör a háború és jön az oroszok visszacsapása, az már engem és a családomat is fenyegetne. Ezért tiltakozom én." A kongresszuson szót kaptak tábornokok, főtisztek és haditechnikai szakértők is, hiszen a béke nemcsak politikai vagy gazdasági, de nagyrészt katonai kérdés is. Francisco da Costa Gomes nemcsak Portugália köztársasági elnöke volt és marsallja egy NATO ország hadseregének, is ő tehát a politikus és hadvezető mivoltában egyaránt nyilatkozhat [szinkron]: "Én, korábbi nézetemmel ellentétben, ma már nem hiszem, hogy a békével szemben volna más alternatíva. Tudomásul kell venni, hogy a bonyolult konfliktusok könnyen háborúhoz vezethetnek, az pedig néhány órán belül nukleáris összecsapásba torkollna, és minden életet kipusztítana a Földön. Maradék éveimben ezt próbálom megértetni azokkal, akik ebben felelősen dönthetnek." Harmincadik napja éhségsztrájkoló hangok a Bella Center előtt. A kongresszuson feltűnő aktivitással vett részt a papság, minden égtájról. Közös lelkigyakorlataik és eszmecseréik feledtették felfogásaik különbözőségét. Krutyinszkij metropolita a Szovjetunióból jött [szinkron]: "Az igazi hívő ember nem akarhat háborút. De ma már ez kevés. Nem elég nem akarni, de tenni is kell azért, hogy ne legyen. És hál Istennek, ma már a túlnyomó többség bátran és aktívan tesz is. Ezen a kongresszuson nagyon sok vallási vezető gyűlt össze ennek érdekében. Itt minden világvallás képviselve van. Elmondhatom, hogy a legfontosabb kérdésben a béke dolgában egyetértünk." Aries Caldera jezsuita pappal és gyülekezetével két éve már találkozott a Híradó stábja Managuában. Nicaragua határmezsgyéin azóta Újra fellángoltak a harcok. Caldera atya így nyája üzenetét is tolmácsolhatta a kongresszuson [szinkron]: "Gyakorlatilag halálra szánnak bennünket, mert az hiszik, hogy ezzel megleckéztethetik a nicaraguai forradalmat. Ez a kis ország, ez a parányi nép csak szörnyű áldozatok árán bírja el egy olyan roppant hatalom iszonyú nyomását, mint Amerika. Ebben a helyzetben a papság nem nézheti tétlenül népe kínlódását. Részt vállalunk belőle, együtt vagyunk testvéreinkkel mindennapjaikban is, nemcsak a templom falai között." Festők, szobrászok, írók és filmesek külön lehetőséget kaptak annak megvitatására, mit tehetnének az alkotóművészek a béke szolgálatáért. Erik Clausen dán filmrendező [szinkron]: "Itt a kongresszuson is, de mindennapjainkban is ezrével látjuk az erőszaktól, a brutalitástól és a hamis politikai gondolatoktól hemzsegő filmeket. Ezek többnyire amerikaiak. Az üzleti szellem manapság ezeknek kedvez és bizony nehéz Nyugaton humanista filmekhez pénzt szerezni. Én azt mondom, hogy a békéért sokféle módon lehet küzdeni, de ez végül is harc. A modern háború ma már nem focimeccs néhány százezer profi között. Elég volt abból, hogy a szent embert játsszuk. Keményen kell fellépnünk, mielőtt a technológia elpusztít mindent." Amerikai polgárjogi harcosok mozgalmuk helyzetéről tartanak tájékoztatót. Dennis Desmond washingtoni ügyvéd a "Szervező" nevű csoport tagja [szinkron]: "Azt sajnos tudomásul kell venni, hogy az Egyesült Államok nemzeti és gazdasági érdekei a fegyverkezéshez és a katonai beruházásokhoz szorosan kapcsolódva alakultak ki. Így a polgári és kisebbségi jogok ápolására igenis kevés pénz jut. Az esküdtszékek előtt én zömmel feketéket vagy más nemzeti kisebbségek tagjait védem, akikre a Reagan-kormányzat éveiben ismét rájár a rúd. Meg kell mondanom, hogy mostanában megint sok dolgom akad. Legutóbb például nagy kampányt indított az FBI a déli államok újsütetű, színes szavazói ellen, vajon nem szabálytalankodtak-e a választások során? Ez súlyos erkölcsi hátrányt jelent, a déli fiatal feketékre nézve. Reagan elnök szívesen játssza az emberi jogok szószólóját. Higgye el, ezt sok amerikai szemforgatásnak tartja. Én nem emlékszem arra, hogy Gorbacsov főtitkár valaha is attól tette volna függővé a párbeszédet, hogy miként áll az emberi jogok helyzete Amerikában. Akkor bizony soha semmilyen csúcstalálkozóra nem kerülhetne sor." A Békekongresszus hangulatát több súlyos incidens is megzavarta. Most éppen két provokátor azzal vádolja a résztvevőket, hogy Moszkva emberei. A válasz csattanás: "CIA menj haza!" De igazolja, hogy a békeharc nemcsak nevében jelent küzdelmet. Egy viszonylag nyugalmas esztendővel a hátunk mögött e harc további sikereinek reményében kívánunk minden nézőnknek boldog karácsonyt. És nemcsak a magunk nevében.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1986_51-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem