Elhangzó szöveg: A phenjani hétköznapok elmaradhatatlan aláfestő zenéjét az indulókat fújó úttörők szolgáltatják. Mindig nagyon lelkesek és mindig menetelnek valahová. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban azt mondják, hogy náluk a gyermek a király, a legifjabbak büszkén viszik kedvenc játékukat vagy a biztos és kényelmes közlekedési eszközt, a "fiahordót" veszik igénybe. A nagyobbacska diáklány kötelességtudóan készül a másnapi órára, igaz, festői környezetben, a Szinház téren. Új nemzedékek egy új városban. A magasból korszerű középületek és egységes lakótelepek alkotják a phenjani panorámát. Szinte hihetetlen, hogy három és fél évtizede még igy festett a tájkép, csata, véres háború közben. Bombák százezrei hulltak, mindössze három ház maradt épségben, az egész fővárosban. Szerencsére ez ma már történelem, de olyan élő történelem, amelynek tanulságait fontosnak tartják a jelen számára is. A hadtörténelmi múzeumban Kim Ir Szen beszédeit hallhatják a látogatók, akik előtt megelevenednek a japánellenes felszabaditó harc és a véres koreai háború eseményei, amelyek következményeként, a kettéosztott félsziget, ma is feszültségektől terhes. A hidegháború mélypontján, az ötvenes évek kezdetén lezajlott fegyveres konfliktus az egész világot foglalkoztatta, íme, hazai pillanatok a korabeli híradó tükrében. [részletek 1950-es Magyar Filmhíradókból]: Magyar Filmhíradó 1950/33. (részletek): "El a kezekkel Kóreától! - kiáltjuk mi is az imperialista rablók felé. (…) A hős kóreai nép példája, amely az ipari munkásokat hatalmas teljesítményekre sarkallja, dolgozó parasztságunkat is új eredmények elérésére lelkesíti. A Táncsics Termelőszövetkezet dolgozói elhatározták, hogy 150%-ra emelik fel a beszolgáltatást." (...) Magyar Filmhíradó 1950/36. (részlet): "A mozgalomhoz csatlakozik társadalmunk minden rétege. A Nemzeti Színház művészei - éppúgy, mint az egész dolgozó nép - tudják, hogy a kóreai harccal a mi békénket is védik. Ezért örömmel csatlakoznak neves művészeink a csomagküldés mozgalmához." (...) Magyar Filmhíradó 1950/33. (részlet): "Kórházi felszerelést, orvosokat, ápolókat küldünk kóreai testvéreinknek." [dr. Wittman István c. egyetemi tanár]: "A háború kitörése után néhány héttel már ott volt az első magyar orvoscsoport és 1956-ig nyolc csoport váltotta egymást. A mi csoportunk 1951 februárjában indult és kerek egy esztendőt töltöttünk Észak-Koreában. Az én életem olyan volt, hogy végig éltem az I. világháborút, a II. világháborút minden borzalmaival együtt személyesen munkaszolgálatosként, német koncentrációs táborban tartózkodva minden borzalmát végig tapasztaltam, láttam, és amikor 50-ben kitört a kóreai háború, akkor magam sok orvos és egészségügyi dolgozó társammal együtt úgy éreztük, hogy segíteni kell és ezért természetesen önként és mondhatom lelkesen mentünk Koreába segíteni koreai háború áldozatainak. Hát a mi kórházunk az Man Jong De nevű faluban volt, a központ Man Jong De-ben volt. Ezenkívül öt környező falut is igénybe vettünk és a betegeket a sérülés típusa szerint különböző falvakba helyeztük, szóval minden falunak megvolt a maga profilja. Fejsérültek kórháza, ill. faluja, hassérülteké, mellkassérülteké, végtagsérülteké. De a alapellátásuk az a központi kórházban történt. Augusztus 15-e volt. Ezen a napon szabadították fel a szovjet csapatok Kóreát a japán megszállás alól. Na, most ez ünnep Kóreában, mi a fővárostól 10 km-re voltunk és ezen a napon, ezen az ünnepnapon ezerkétszáz amerikai harcigép támadta egymást követő hullámokban 24 órán keresztül a fővárost, Phenjant és gyakorlatilag letörölte a föld színéről. És hát ez egy olyan esemény, ami hát belevésődött nagyon az emlékezetembe." És ez már megint a háború utáni ifjú nemzedék, de nem felejti 1945-öt és 1950-et. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság merész feladatokat tűzött maga elé. Az iskolások is tudják azt a tíz tervszámot, amely az elérendő célokat jelzi az iparban, mezőgazdaságban, szállításban, az élet minden területén. Erre készülnek a tankönyvekből, az oktatást azonban rendszeresen összekötik a hasznos, gyakorlati munkával. Valami tennivaló mindig akad, ha más nem, a gyomlálás, a közparkok rendbetétele és tisztántartása. A pihenés óráit a phenjaniak legszívesebben baráti, családi körben töltik. Ezeket a perceket meg kell örökíteni, tehát nincs híja a fotósoknak. A beállítások ugyan nem igényelnek nagy képzelőerőt, de a gondosan kiválasztott hátterek változnak és jó lesz majd nézegetni a felvételeket. Néha mód nyílik távolabbi kirándulásokra is, ilyenkor felkeresik a főváros szomszédságában levő együttest, ahol az új vízierőmű építése során sétányt és kilátóteraszt is kialakítottak. Korea híres természeti szépségeiről, nem hiába nevezték a régmúlt időkben a hajnali harmat országának. Egy komoly utazás a Vidám Parkba. A phenjani gyerekek, de a szülők is szívesen keresik fel a szórakozásnak és csodáknak ezt a birodalmát. Nem meglepő, ha mindig több a jelentkező, mint amennyi a befogadóképesség, de hát csak ki lehet várni azt a jó előre kijelölt vasárnapot, majd a bebocsájtatást. A monstre hullámvasút mindent tud: megforgatja, megpörgeti az utazóközönséget. Óriáskerekek és körhinták minden mennyiségben, furfangos mozgások valóságos pilóta iskolaként. A ringlispíl előtt nincsenek kontinenshatárok, a Távol-Keleten sem más, mint a pesti vurstliban. A modern filmgyárat az ország vezetői is többször felkeresték, hogy a helyszínen adjanak tanácsokat és Kim Ir Szen fia könyvet irt a filmezésről. A filmvárosban, nevezhetnénk phenjani Cinecittanak is, éppen történelmi tárgyú művet próbálnak. Külön látványosság a díszletváros, amely természetesen ázsiai utcákat és sárkányos cégéreket kínál, ha a rendező a századelőhöz vagy a korábbi időkhöz akar visszanyúlni. Érdekessége, hogy az épületekben akár lakni is lehetne, bár díszletfalakból készültek. Ezek már a jövő emblémái és tervei. Miközben az olimpia rendezése körül tartanak a viták, ez a készülődés már a phenjani Világifjúsági Találkozónak szól: új szállodák, vendéglők, teázók vázlatai. A fesztiválra érkezők közlekedését elsősorban a metróhálózat fogja biztositani. A különleges mélyépítésű földalatti már jelenleg is tizezreket szállít naponta és további új állomásokkal bővül. Ezek a megállók a történelmi útra, az országépítés feladataira is emlékeztetnek és a gazdag dekorációt készítő művészek szándéka szerint, lelkesíteni hivatottak az utazóközönséget. Ezt látni Phenjanban egy hétköznapi utazás során. És a gyerekeket, akik itt talán megilletődöttek, de fenn az utcán ismét felhangzik majd énekük.

Kivonatos leírás: