Elhangzó szöveg: [diáklány]: "A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell!" [Veress Miklós: Szózat a Bartók-házban gyerekszavalóknak, elmondja: Reviczky Gábor]: "Hazádhoz, mint szemedhez vagy rendületlenül. Ki tudja, hol a hangsúly, csak érzi azt belül. És hogy van-e még gyászkönny, vagy csupán gyászkönny ül, az majd a jövendőben végképp kiderül. De ki tudhatná jobban, mint ti mindenkinél, a gyerekhang titokban, hogy nemzet, aki él. Habár, ha úgy verődik a léte és ezért a kárpátos falak közt, mint riadt denevér, ebben a hangzavarban, ahol a föld az ég és csak hangszórók ontják a megrendelt misét, a lemezjátszó tűje bőrünkbe beleég, karunkba tetoválva az, hogy emberiség. Lehet már átültetni szívet, tüdőt, szemet, vesét, meg májat, mindegy, csak egyet nem lehet, hogy a szomjúhozóktól elvegyék a vizet. Világba kitagadni bármilyen nemzetet. Apad a tiszta forrás. Nézi a bronzszobor, olyan embernyi, mint más és haza bujdokol. Hogyha haranggá tennék, hát másképpen dalol, mintha ágyúvá öntenék valaha, s valahol. De mondtátok, hogy Szózat és szerzője magyar, csak hát hányféle szózat van, ami fölkavar és hány millió nyelv volt, amit költő szavalt? Lehetett dák, hun, latin, szláv, gót, avagy avar, néktek nem az a hant kell, ami majd eltakar. Néktek csak az a bölcső, amit ringat kar, néktek csak az a béke, mi előtt volt vihar, amit Vörösmarty bűvölt ide szavaival, ki abba beleőszül, csak ami a Föld, amely nem hagy az űrben magában sírgödört, akár egy anya, aki azért szült, hogy csak ölt. És mégis, mégis, mégis miértünk tündökölt. Hát így kívánok rendet én, rendületlenül magamnak, nemcsak néktek kívül és legbelül. Higgyétek, hogy e lárma, a világban elül. S Kantáta Profánáját issza a szem és a fül."

Kivonatos leírás: