Inzertszöveg:
Microsystem (Munkatársak: Sántha László, Vékás Péter, Harcsa Béla, Ormos Tibor, Szitányi László, Zalányi Ferenc, Borsodi Ervin, Kiss I. György)
Elhangzó szöveg:
Manapság nem divat az eredményekről beszélni. Pedig jól esik néha olyan merész vállalkozást látni, amely a válsághelyzetben is csodákra képes. A Microsystem Kisszövetkezet elnöke, Vadász Péter: [Vadász Péter]: "Magyarországon két területen van jelenleg igazi verseny, igazi konkurencia. Az egyik a taxizás, a másik azt hiszem a számítástechnika. Közös jellemzőjük az, hogy viszonylag kis tőkével lehet, vagy az elmúlt években kis tőkével lehetett indulni, így sokan elkezdhettek itt egy munkát. Saját eszközeikkel, saját fejükkel, saját tehetségükkel. A Microsystem 1983-ban alakult tizenöt fővel és körülbelül százötvenezer forint alaptőkével. Forgalmunkat és vagyonunkat öt év alatt meg kétszázszoroztuk. 1987-es forgalmunk közel egymilliárd forint volt, a vagyonunk meghaladja a kétszázmillió forintot. Belekezdtünk távol-keleti részegységekből hazai gépösszeállításba. Részegységeket vásárolunk, azokból a vevő kívánsága szerint gépeket állítunk össze, a gépeket ellátjuk szoftverrel, s úgynevezett kulcsrakész rendszereket adunk a vállalatoknak, a felhasználóknak, amelyekkel egy-egy adott feladatot meg tudnak oldani, legyen az mérnöki tervezés vagy egyszerűbbnek nevezhető adminisztratív feladat. Különleges terület, ahol viszonylag jó nevet szereztünk, a kórházi információs rendszerek területe." A modern gyógyászat már nem létezhet számítástechnika nélkül. A színvonalas szakmai munka, a pontos diagnózis, orvos és beteg idejének kímélése nem megy a titkos adatbankok nélkül. A klinikai vészhelyzetek pedig végképp nem tűrik az ósdi kartotékrendszert. Ki hinné, hogy a gyógyászat információs igénye többszörös egy átlagos ipari vállalat vagy egy hivatal szükségleteinek. Épp ezért a computerrendszerek kiépítése megtérülő beruházás. [Vadász Péter]: "A magyar gazdaság a sok nehézség ellenére is elért egy olyan szintet, ma már szinte sehol nem nélkülözheti a számítástechnikát. A számítástechnika húzóágazattá Magyarországon csak akkor válhat, hogy ha végre igazán nagy beruházásokat kap, bizonyos elektronikus elemeket itthon állítanak elő, vagy a szocialista országokkal együttműködésben, rövidtávon ezzel kapcsolatba szkeptikus vagyok. Félünk is meg nem is a következő évtől. Félünk attól, hogy a gazdaságból kivont pénz, az valamilyen módon úgy sújt bennünket, hogy a vállalatok először pontosan az új dolgokon, a számítógépesítésen kénytelenek majd takarékoskodni."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1988_48-01