Inzertszöveg:
Görög-magyar gazdasági kapcsolatok (Szerkesztette: Gorbói Tamás Munkatársak: Nyáry Gábor, Egyed Andor, Ónodi G. György, Bara János, Kiss I. György, Kátai Róbert)
Elhangzó szöveg:
Mi még csak készülődünk a választásokra, a görög szavazók viszont már döntöttek. Vállalataik hívószava azonban már évek óta elhallatszik hozzánk, egyenlőre, még kevés sikerrel. Íme, egy példa. [Szinkron]: "Most a Papasratos ipari vállalat előtt állunk, amelyet 1931-ben alapítottak. Előtte a három Papasratos fivér csak dohánykereskedelemmel foglalkozott és 1931-től kezdték el a cigaretta gyártását. Ma a Papasratos gyár 11 billió cigarettát gyárt évente és ez 40 % részesedést jelent a hazai görög piacból. 3 évvel ezelőtt kezdtünk exportálni, nagyon jó eredménnyel. Ma már a világ 30 országába szállítjuk termékeinket. Távol-Keletre, Afrikába, az Egyesült Államokba, az európai piacokra, beleértve Kelet-Európát is." Zofrafosz úr tehát joggal büszke vállalatára. Méltán. Hisz egyre erősödve élték túl a görög politika és gazdaság egymást követő fordulatait. Ám számunkra a történet most lesz igazán érdekes. Egy jól csengő magyar nevet hallunk. [Szinkron]: "1987-ben vettük fel a kapcsolatot Vasarely úrral, hogy tervezzen cigarettadobozt Cosmos héven. Vasarely úr ezt kifejezetten nekünk el is készítette. Ma már az új cigarettánkat Távol-Keletre, Afrikába és Európa soksok üzletébe exportáljuk. A célunk most az, hogy a Cosmost bevezessük a magyar piacra is. Mert tudjuk, hogy Vasarely nevét mindenki jól ismeri Magyarországon. A magyar cégekkel még 1987-ben felvettük a kapcsolatokat, sőt találkoztunk Grósz úrral is akkor, amikor Görögországban járt. Ám eddigi erőfeszítéseink nem jártak eredménnyel. Magyarországon a dohány 70 %-át importálják, nekünk pedig ez a legfontosabb exporttermékünk." Hogy füstbe ment tervvé, vagy valódi füstté válik-e szándékuk, még nem tudhatjuk. Ám van ellenpélda is: egy igazán jól működő közös vállalat. A görög tulajdonost eddig csak, mint a Népsport athéni tudósítóját ismertük. [Nikolaidisz Sztratisz szinkron]: "Nikolaidisz Sztratisz vagyok, a Sztratisz Tours tulajdonosa, amely utazási iroda, egyben a Cooptourist görögországi képviseletét látja el. 1984-ig a Cooptouristnál idegenvezetőként ténykedtem, és akkor vetődött fel 84-ben, hogy esetleg a Cooptouristnak egy görögországi képviseletét látnám el, amelyből következő évben, 85-ben valóság lett. Elsődleges szempontja ennek a képviseletnek az volt, hogy mennél több valutát termeljünk ki, fél millió dollár forgalmat hoztunk évente, és azt hiszem, hogy a negyedik-ötödik évben már elmondhatom, hogy mind a két vonalon eléggé eredményesen működünk és minden évben ez a forgalom csak növekszik."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1989_26-03