1989. augusztus
Magyar Filmhíradó34.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Történelmi arcél: Csou En-laj (Szerkesztette: Nyáry Gábor Munkatársak: Székely Ferenc, Ónodi G. György, Gorbói Tamás, Ágoston András, Kátai Róbert, Bakos Zsuzsa)
Elhangzó szöveg: Úgy tűnik, mintha ismét a nagy kormányos, Mao árnya vetődne Kínára. Érdemes felidézni egy olyan államférfi portréját, aki bár végig Mao árnyékában járta be életútját, mégis kulcsszerepet játszott a Kínai Népköztársaság politikájának formálásában. A külföldi egyetemet végzett Csou En-laj a Kínai Kommunista Párt alapító tagja, a Vörös Hadsereg egyik vezetőjeként harcolta végig a polgárháborút Mao Ce-tung oldalán. 1949-től a fiatal népköztársaság nemzetközi kapcsolatainak szentelte valóban legendás intelligenciáját, tárgyalókészségét, sőt humorérzékét. Külügyminiszterként kulcsszerepet játszott az ország újjáépítéséhez, keserves modernizációjához nélkülözhetetlen szovjet támogatás kieszközlésében. A feszültségek azonban hamar megszaporodtak. A nagyhatalmi ambíciókat dédelgető Szovjetunió aligha nézte jó szemmel Ázsia e fiatal óriásának felemelkedését. A végleges szakítást azonban a kínai kommunisták egyeduralmát is megkérdőjelező hruscsovi desztalinizálás idézte elő. Az SZKP Sztálint újra elítélő XXII. kongresszusáról a Csou En-laj vezette kínai küldöttség egyenesen a nagy vezér sírjához vonult koszorúzni. A magyar 56 külpolitikai összefüggései máig tisztázatlanok. A kínai vezetők kemény kéz politikája azonban állítólag döntően hozzájárult a véres megtorlások kikényszerítéséhez. Miközben Kína a 60-as években a teljes elzárkózás útjára lépett, Csou, ez a rendkívüli diplomata hihetetlenül megerősítette Kína nagyhatalmi pozícióit a harmadik világban. A belpolitika viharos hullámzásai mögött is ott találjuk azonban a szürke eminenciás Csou En-laj személyét. A túlélés valóságos mesterekén őrizte évtizedeken miniszterelnöki pozícióját is. Az országot gyökerestül felforgató kulturális forradalom éveiben az értelmiség és a hadsereg bizalmát egyaránt élvező Csou taktikázása mentette meg a kormányzatot a széthullástól. Mao haláláig kitartott ugyan a bálvánnyá merevedett vezér mellett, politikai önállóságát azonban egy percre sem adta fel. Élete utolsó éveiben a négy modernizáció szellemi atyjaként formálta a 70-es évek látványos kínai nyitását.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1989_34-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem