1990. szeptember
Magyar Filmhíradó38.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Spanyol adó (Munkatársak: Borsodi Ervin, Gorbói Tamás, Tényi István, Bakos Zsuzsa, Kiss I. György, Egyed Andor, U. Szabó Árpád, Hollósy Tiborné, Kátai Róbert. Szerkesztette: Nyáry Gábor)
Elhangzó szöveg: Míg nálunk a szegényes választék és a vérlázító árak okozzák a legtöbb gondot, szerencsésebb államok polgárainak éppen a bőség zavarától fájhat a fejük. Spanyolországot látva bárki meggyőződhet róla, az ottani vásárlási őrületnek van némi alapja. Mert úgy tűnik nem csupán áruk és árak vannak, nem hiányzik a vásárlóerő sem. A boltok előtt ácsorgó polgár persze itt is elégedetlen. [Szinkron]: "Nos az életszínvonal. Egy átlagember ugye mit érez ebből? Az árak csak mennek, mennek felfelé, a bérek meg ugye mindig csak ugye hátul kullognak. Nem is az ilyen kirakatokban látható holmik árával van a baj. A megélhetés, az élelmiszerek, a napi bevásárlás rohamosan emelkedő költségei jelentik az igazi gondot." Pedig mostanában gyakran példálóznak a spanyol gazdasági csodával, amelynek gyökerei a három és fél évtizedes diktatúra időszakába nyúlnak vissza. Franco tábornok már-már örökéletűnek tetsző tekintélyuralmi rendszere ugyanis a szolid vállalkozás biztonságával kecsegtette a külföldi befektetőket. A sokáig az elmaradottság szimbólumának számító spanyol monarchia, hála az idegen tőkének, a hatvanas évektől szinte észrevétlenül emelkedett a közepesen fejlett országok közé. S a ma már nem is olyan fiatal spanyol demokrácia pedig valóban csodákba illő eredményekkel büszkélkedhet. Adózni persze arrafelé sem igen szeretnek. [Szinkron]: "Az adó, amit nem csupán vállalkozásom, de munkásaim után is fizetnem kell, egyre súlyosabb tehertételt jelent. Megkockáztatom, kisebb adóterhek mellett lényegesen több alkalmazottat tudnék foglalkoztatni." Az adórendszerről persze az ottani szakszervezeteknek is megvan a maguk véleménye. [Szinkron]: "A társasági adó nem minden szempontból tökéletes. Úgy véljük, az utóbbi években aránytalanul nagy előnyöket biztosított ez a rendszer a magánvállalkozóknak. A kormány napokban hozott rendelete, amely a vállalkozói adót 55-ről 60 %-ra emelte, mindenképpen pozitívnak tekinthető. A személyi jövedelemadót alapjába véve elfogadhatónak tartjuk, bár bizonyos aránytalanságokra itt is fel kell hívnunk a figyelmet. Véleményünk szerint fokozottabban kellene érvényesíteni a progresszivitást. A jelenleginél arányosan nagyobb terheket kellene kiróni a kiugróan magas jövedelmekre. Az átlagembernek persze a mi viszonyaink között nem a jövedelemadótól fáj a feje. A bérek - noha évi egy-két alkalommal hozzáigazítják őket az inflációhoz -, elmaradnak a növekvő árak mögött." Ez a kép persze, mondhatnánk mi magyarok, korántsem olyan komor. Spanyolországban, ahol a kormány legutóbb öt százalékkal emelte az állami alkalmazottak és a nyugdíjasok járandóságát, az infláció az elmúlt évben nem érte el a 6 %-ot sem.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1990_38-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem