1990. november
Magyar Filmhíradó46.
Több filmhír ebből a híradóból:
123

Adatlap

Inzertszöveg: (Munkatársak: Borsodi Ervin, Kis I. György, Lakatos Iván, Fried Erika, Zalányi Ferenc, Hollósy Tiborné, Kátai Róbert, Szilágyi Judit. Szerkesztette: Gorbói Tamás)
Elhangzó szöveg: A nagycenki kastély. Az osztrák-magyar határ közelében álló épület a Széchenyiek emlékét idézi. Védett parkja és a kastéllyal szemben induló nyílegyenes két és fél kilométernyi hársfasor, szinte páratlan természeti környezetet alkot. Ezek a majd 250 éves hársak már felnőtt fák voltak, mikor a legismertebb Széchenyi, István gróf született. A francia kert mögött álló kastélyban állandó kiállítás foglalkozik a család történetével. Széchényi György kalocsai, majd esztergomi érsek alapozta meg az óriási vagyont. Volt rá ideje, 103 éves korában halt meg. Széchényi Ferenc. Könyvtárának érem-, metszet és térképgyűjteményének a nemzet számára történt felajánlásával megalapította a Nemzeti Múzeumot és Könyvtárat. Ebben a pesti belvárosi épületben volt a múzeum első otthona. Természetesen a bemutatott anyag legnagyobb része gróf Széchenyi Istvánhoz kötődik. Végig követhetjük az utat, amíg a hetyke, nőbolondító katonatisztből az az államférfi lett, akit Kossuth joggal nevezett a legnagyobb magyarnak. Megismerjük az Akadémia alapító Széchenyit, a műveivel napjainkhoz is szóló közgazdászt, a hazai folyamszabályozások elindítóját, a Lánchíd megépíttetőjét. Gyakori angliai útjain szeretett bele a gőzvasútba. Szimbolikus gesztusként rendezett be a Közlekedési Múzeum a kastély közelében lévő kis műemlékállomáson egy vasúti múzeumot. De megismerjük Széchenyit, mint a magyarországi gőzhajózás és hajóépítés egyik szószólóját. És a hazai lótenyésztés fejlesztésére bevezetett lóversenyzés megalapítóját. Ő maga új szárnnyal bővítette a családi otthont. Magyarországon elsőként szereltetett be fürdőszobát és angol vécét kastélyába. Relikviák a 48-as szabadságharc idejéből, aztán a döblingi ideggyógyintézet sötétségéhez kapcsolódó anyagok. És a máig tisztázatlan tragikus vég: a gyászjelentés, amibe csak azt lehetett leírni, hogy szélütés következtében hunyt el. Az utolsó napon viselt ruha. A kastély egyik termében látható a Széchényiek aranyozott címere: napba repülő sast ábrázol. A tisztaság, a tudás szimbóluma felé száll. De ha célját eléri, maga is elég, elpusztul. Ez a családi jelvény szinte jelképezi István gróf sorsát.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1990_46-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem