1991. február
Magyar Filmhíradó6.
Beszélgetés Zsolnai Józseffel a törökbálinti Kísérleti Általános Iskolában 6912 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Munkatársak: Lakatos Iván, Kiss I. György, Borsodi Ervin, Györffy Bálint, Moldoványi Judit, Hollósy Tiborné, Szepesi Gábor, Kátai Róbert. Szerkesztette: Gorbói Tamás
Elhangzó szöveg: Az iskola a gyerek mindennapos munkahelye. Vajon lehet-e olyanná tenni, hogy öröm legyen oda járni? Nem mindegy, hogy mi módon alapozza meg a gyerek életútját és alakítja ki gondolkodását. És az sem mindegy, hogy mit tanít. Ez az iskola örök dilemmája. A Zsolnai József által vezetett törökbálinti kísérleti iskola valami mást, valami újat próbál megvalósítani. [Zsolnai József]: "Nos, ez az iskola 1985-től kezdődően az un. értékközvetítő és képességfejlesztő programot és pedagógiát próbálja megvalósítani. A hátterében az áll, hogy az emberi kultúra lehető teljességét vigyük be az iskolába, mégpedig azzal a szándékkal és céllal, hogy minden gyerek szembesülhessen a kultúra értékeivel, alkotás-lehetőségeivel, hogy mindenkiről kiderüljön, hogy valamiben tehetséges. Mi ezt úgy is szoktuk házilag mondani, hogy egy tehetségkereső program a miénk. Természetszerűen itt az európai kultúrában honos kultúrterületek kerülnek bemutatásra, de fontosnak véltük, hogy a japán kultúra is, a Távol-Kelet kultúrája is helyet kapjon az iskolában. A japán kultúrát mi úgy fogjuk föl, hogy az minta lehet számunkra azzal, hogy a tradíciót őrzi, azzal, hogy környezetkultúrát biztosít, s azzal, hogy a legjobb értlemben vett modernizációt tudja megvalósítani, és egy negyedik, hogy a japánok megmutatták, hogy hogy lehet megtanulni az európai kultúrát, mi viszont ebbe nem nagyon jeleskedünk, hogy a Távol-Kelet kultúráját megismerjük. Van azonban nekünk még egy adósságunk, a környező kis népek kultúráját is meg kell ismerni, ismertetni az iskolában, ez még hátra van, mert a környező kis népek néprajzi, tánckultúráját, akár bábjáték-kultúráját jobban meg lehet értetni a gyerekekkel, mert a mi tanítványaink itt, úgymond magyar anyagon ezt már ismerik. Emellett természetesen ez az iskola is minden hagyományos tárgyat tanít, és ha a gyerekeknek vizsgázniuk kell, a hagyományos tárgyakból vizsgáznak, külsős tanároknál, akik hagyományos program szerint tanítanak. Egyébként más helyen."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1991_06-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem