1952. január
Magyar Sporthíradó1.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Honvéd - Wacker 4:2 (szerkesztők: Borsodi Ervin, Varasdy Dezső, operatőrök: Török Vidor, Vancsa Lajos, Macskássy János, narrátor: Szepesi György)
Elhangzó szöveg: Hatalmas érdeklődés előzte meg a budapesti Honvéd és a bécsi Wacker találkozóját az Üllői úti sporttelepen. A Wacker válogatott játékosai: Sabeditsch, Pelikan, Brinek, Wagner, Hahnemann, Haummer. És a Honvéd játékosai: Grosics, Budai II, Bozsik, Puskás és a többiek, együtt szállnak le a gépkocsiból. S néhány pillanattal később a két csapat játékosai már a pálya közepén ünneplik a negyvenezer főnyi nézősereget. A közönség lelkes tapsai közepette a Wacker játékosai kezdik a játékot, de az első támadást szerelik a Honvéd védői, sőt, a következő pillanatban már Puskás lövését menti Pelikan, az osztrák válogatott kapus. A Honvéd remekül játszik. Puskás továbbítja a labdát Babolcsay felé, Babolcsay elszáguld vele, majd újra középre ível, Puskás lő, a távoli lövést azonban Pelikán ismét menteni tudja. Villámgyorsan kidobja a labdát. Szabedich tör előre vele a félvonalon túlra, majd meredeken szökteti Haummert, a balszélsőt, az szélsebesen száguld s máris a hálóban táncol a Wacker vezető gólja. 1:0 a bécsiek javára. A Honvéd lelkesen küzd a kiegyenlítő gólért. Bozsik hozza fel a labdát. Gyönyörűen szökteti Budai II-t. Budai II száguld a labdával, lő, a kapufa azonban ment. A Wacker újabb támadást indít. Előrejön a labda Hahnemannhoz. Hahnemann, a 38 éves balösszekötő remekül tör előre, de Grosics védeni tud. Rögtön utána Budai, Kocsis a labda útja. Budai elszáguld ismét az alapvonalig. Begurít Kocsisnak, Kocsis kicselezi az egész védelmet, lő, gól! 1:1. Most lesz csak igazán szép és izgalmas a játék. Babolcsay Bárfynak továbbít. Bárfy előre adja a labdát Puskásnak. Puskás kicselezi a rátámadó védőket, de az oldalvonalon kívülre kerül a labda. A partdobás után ismét szerel a Honvéd védelme. Előrejön a labda egészen Puskásig. Puskás rögtön továbbít Kocsis felé. Kocsis fejjel befelé íveli a labdát, ott pattog a labda Pelikan előtt és Brinek kézzel nyúl a labdához. 11-es. Puskás készülődik a 11-es rúgáshoz, lövés, gól. 2:1 a Budapesti Honvéd csapata javára. A Wacker ismét kiegyenlít. 2:2. Ezután ellenállhatatlanul gördülnek a támadások. És íme, az évtized legszebb gólja. Kocsis hátrahúzva, hanyatt esve küldi védhetetlenül Pelikan hálójába a labdát. 3:2. Percekig zúg a gyönyörű, művészi teljesítmény után a taps a nézőtéren. Aztán az utolsó gól története: Puskás 11-esből éri el. A balösszekötő most áll a labdának, lő, gól! Pelikan hiába vetődik, 4:2 arányban győz a Budapesti Honvéd csapata. A két csapat játékosai, a két kapus, Grosics és Pelikan, Hahnemann és Puskás, Kocsis hagyják el a pályát.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1952_01-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem