1956. március
Magyar Sporthíradó3.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Sporthírek (összeállította: Csőke József, Mönich László, Nagy László, Roszik Gyula)
Elhangzó szöveg: A Kínai Népköztársaságban nyolc ország versenyzői indultak a nemzetközi lövészversenyen. A férfi és női versenyzők tíznapos versenyben a nagyöbű, kisöbű puska és a gyorstüzelő pisztoly számokban mérték össze tudásukat. Az összesített versenyt a Szovjetunió céllövő csapata nyerte. Belgium. A gandi nemzetközi vívóverseny örvendetes magyar sikert hozott. Kardban két magyar versenyző – Kárpáti és Kovács – között dőlt el a találkozó sorsa. A döntők legszebb mérkőzésén Kárpáti 8:3 arányban szerezte meg a nemzetközi verseny győztesének címét. A férfi tőrverseny döntőjében is két magyar, Gyuricza és Tilly került össze. A nemzetközi tőrversenyt Gyuricza nyerte. Moszkvában mérkőztek meg egymással a Német Szövetségi Köztársaság és a Szovjetunió ökölvívói. A világosmezes szovjet Murauskas a német Emil Willerrel küzd. Murauskas kiüti Willert és ezzel megnyeri a mérkőzést. Amerikai Egyesült Államok. New York Cityben idén is megrendezték a Columbus játékokat. Rúdugrásban a 86 és fél kilós Don Bragg tökéletes nekifutás után 473 cm-es ugrásával új fedettpálya világcsúcsot állított fel. Lengyel Népköztársaság. Jégvitorlásverseny a Mazuri-tavakon. A kedvező szélben 80-90 km-es sebességet is elértek a versenyzők. A hirtelen jött tavaszi olvadás meglepetést is tartogat a vitorlásoknak. De a küzdelem tovább tartott, naplementéig. Ausztria. Nemzetközi ródlibajnokság Tirolban. A páros versenyben kilenc ország versenyzői küzdöttek egymással. A páros versenyt Ausztria kettőse nyerte. A norvég fővárosban, Osloban rendezték meg az idei gyorskorcsolyázó világbajnokságot. A tízezer méteres verseny utolsó előtti futamában a norvég Siersten (sic!) a szovjet Merkulov futott egy párban. Siersten, a közönség bíztatásától kísérve, új norvég csúccsal győzött. Az elmúlt évi világbajnok svéd Ericsson a többszörös olimpiai és világbajnok szovjet Goncsarenkoval futott együtt. A szovjet versenyző hatalmas iramban korcsolyázta végig a távot, Ericsson nem tudta őt követni. Ezzel Goncsarenko lett az osloi gyorskorcsolyázó világbajnokság összetett versenyének győztese.
Kivonatos leírás: Kiegészítés: genti nemzetközi vívóverseny. Gyorskorcsolya VB, Oslo: Seiersten (norvég).
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1956_03-05

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem