Inzertszöveg:
Sporthírek (összeállították: Borsodi Ervin, Kolonics Ilona, Nagy László, Murányi Éva)
Elhangzó szöveg:
Atlétáink télen, az edzéseken kívül fedettpálya-versenyeken is részt vesznek. A Honvéd februári versenyén a férfi gátfutásban nagy küzdelem alakult ki a 36 méteres távon. Végül biztosan győzött Retezár, a Dózsa versenyzője. A női távolugrást Somogyiné nyerte biztató formában. Legjobb ugrása 5 méter 12. A harmadik versenyszámban Mihályfi győzött 15 m 87 cm-es eredménnyel. És végül versenyen kívül
Az időjárás szeszélye tavaszt varázsolt a Hűvösvölgybe is, ahol legjobb versenykerekeseink döntő rohamra indulnak a válogatottságért. Öt kör a táv, közel 30 km hegynek, lejtőnek, árkon-bokron keresztül. Aki győz, helyet kap a belgiumi terep-világbajnokság mezőnyében. Hatalmas előnnyel vezet a pécsi Dévai. Előnyét körről körre fokozza. Ez a tizenhét éves fiú országos hírű neveket utasít maga mögé. Közel kétperces előnnyel első Dévai János, aki ezzel a győzelmével az idei belgiumi terep-világbajnokságon is starthoz állhat. Eldőlt: Merényi a belső, Ivánkai a külső pályáról indul a Magyar Korcsolyázó Szövetség első idei nagytávú versenyén. Ötezer méteren folyik a küzdelem. Ez a versenyszám dönti el az összetett verseny sorsát is. Az első Merényi. Övé a győzelem és a
Badmintonnak nevezik ezt a röplabdához, de a teniszhez is hasonló, magas hálóval kettéosztott játékot. A hollandiai Haarlemben bemutató vegyespárost játszottak. A maláj Choong és a dán Hansen a Carpenter-Findlay (?) angol kettős ellen mérkőzött. A játék lényege: a labda nem érhet földet. Nos, hogy tetszik az új játék? Egy kis ízelítő a profi bokszból. A nyugatnémet Gerhard Hecht a trinidadi Pompey elleni győzelmével óhajt bekerülni a világbajnoki elődöntőbe. Az első menetben Hecht állja a szépnevű néger rohamait. De mindenkit érhet baleset. Ez az ütés Hechtet közeli kapcsolatba hozza a szorító rideg padlójával. Kiütéssel győz Pompey és Hecht kezdhet mindent elölről. Jó lesz vigyázni, Papp Laci! Ausztria. Kitzbühel közelében nemzetközi síversenyt rendeztek. Anderl Molterer, az egykori világbajnok a műlesiklásban nagyot esett, s ezzel a győzelemnek is búcsút mondott. Itt jön a háromszoros olimpiai bajnok, az osztrák Toni Sailer. Nyolcvanas tempóban aprítja a kapukat. A műlesiklás fortélyait ezen a versenyen az ugyancsak osztrák Josl Rieder sajátította el leginkább és győz.
Kivonatos leírás:
Kiegészítés: Eddy Choong, Anni Hammergaard Hansen, Barbara Carpenter (tollaslabdázók).
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1957_01-04