1957. szeptember
Magyar Sporthíradó9.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Sporthírek (összeállította: Mönich László, Kovács Ferencné, Murányi Éva)
Elhangzó szöveg: Körmöczy Zsuzsa magyar és Jacqueline Kermina francia bajnoknő küzdött az elsőségért a Budapesti Nemzetközi Teniszbajnokság döntőjében. Lendületes támadásaival, kemény ütéseivel az első szettet Körmöczy 6:3-ra nyerte. A sokszoros magyar bajnoknő a második játszmában is mindvégig kezében tartotta a kezdeményezést, 6:2-re nyert és így a Nemzetközi Teniszbajnokság női győztese Körmöczy Zsuzsa. A Román Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság fiatal műugrói Bukarestben mérték össze tudásukat. Az első helyet a magyar Marton Jenő vívta ki. Szépen sikerült ugrásával megelőzte Románia ifjúsági bajnokát, a kitűnő Gheorghe Banut. Százharminchárom versenyző részvételével kisautóversenyt rendeztek Kanadában. Egyszerre három kocsi rajtol. Az autók minden meghajtás nélkül egyre fokozódó iramban gurulnak le az 500 méteres lejtős pályán. Az izgalmas verseny győztese a tizenkét éves Robert Hankek. Német Szövetségi Köztársaság. Bochumban repülőgépmodell-versenyt rendeztek. A különböző konstrukciók között az utasszállító gépek elérték a személyautók sebességét. A lökhajtásos modellek új rekordja 203 km óránként. Mint az igazi gépeknél, itt is a leszállás a megnehezebb, és így sok-sok nagy reménység tört össze a verseny végén. Egy másik hír Nyugatnémetországból. Anglia és a Német Szövetségi Köztársaság válogatott labdarúgó mérkőzést vívott. A labdarúgás történetében ezúttal először női csapatokkal. A zuhogó eső nem zavarta a két buzgó női csapatot és érdekelt férfiismerőseiket sem, akik kitűnően szórakoztak a jó formában küzdő csatárok fordulatos játékán. Még megemlítjük, hogy a stuttgarti mérkőzés 1:1-es döntetlennel végződött.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1957_09-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem