1957. október
Magyar Sporthíradó10.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Sporthírek (összeállította: Borsodi Ervin, Fellegi Tamás, Mönich László, Murányi Éva, Kovács Ferencné)
Elhangzó szöveg: Berlin. A német néphadsereg nemzetközi sportünnepén öt nemzet tornászai mutatták be tudásukat. A gerendán a német Ilse Sütze. A lengyel Danuta Stahov talajgyakorlatával igen nagy tetszést aratott a közönség soraiban. Gelinotte-ra, a francia ügetőpályák királynőjére tippeltek legtöbben a Hamburg-Bahrenfeldben rendezett harminchatezer márkás nagy európai körversenyen. Rajt után azonban Gelinotte mintegy hatvan méterre elmaradt az élre vágó Gariolain és Norrido mögött. A pénzüket féltők még reménykedtek, és nem alap nélkül. Gelinotte az utolsó körben felküzdi magát a második helyre, majd a célegyenesben könnyed stílusban előre törve elsőnek fut be. Amerikai Egyesült Államok. A nemrégiben rendezett női műugróverseny döntőjébe két bajnoknő jutott be. Paula Jean Myers és Tahied (sic!) Sparling. A kötelező ugrásokban mindkét versenyző gyönyörű stílust mutatott be. Paula Jean Myers, aki ezévben minden versenyét megnyerte, ezúttal is fölényesen győzött. Lengyel Népköztársaság. Hat lengyel sportoló a párizsi főiskolai sportjátékokra készülve elhatározta, hogy tízszer körül gyalogolja a hatalmas méretű Tudomány és Kultúra Palotáját. A verseny látványa a Palota harmincadik emeletéről. A küzdelemben, amelyet a legifjabb varsóiak élveztek a legjobban, a Warszawa Sportegyesület versenyzője, Loskocinszkij (?) került ki győztesen. A Belgrádban megrendezett női kézilabda világbajnokságon a világ legjobb csapatai küzdöttek meg egymással. A döntő mérkőzésben Csehszlovákia és Magyarország csapatai mérték össze tudásukat. A sötét mezben játszó csehszlovák lányok erélyes támadásai, gyors lefutásai egymást érték és így 7:1 arányban legyőzték a magyarokat, megszerezve ezzel a világbajnoki címet. A Berlini Dynamo és az Újpesti Dózsa csapatai között nemzetközi cselgáncsmérkőzést rendeztek a Sportcsarnokban. A nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező, taktikailag képzettebb, világosmezű német versenyzők a hat párból álló küzdelem során határozott fölényt harcoltak ki. A magyar versenyzők részére sok tapasztalatot jelentő találkozót a vendégcsapat 8:4 arányban nyerte.
Kivonatos leírás: Kiegészítés: Paula Jean Myers-Pope, Tahia Sparling (amerikai műugrónők).
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1957_10-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem