1957. december
Magyar Sporthíradó12.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Sporthírek (összeállította: Popper Imre, Knoll István, Kolonits Ilona, Murányi Éva, Kovács Ferencné)
Elhangzó szöveg: Tizenkétezer néző előtt nyugatnémet – magyar válogatott kézilabda mérkőzést tartottak Ludwigshafenben. A világ legjobbjai, a németek rögtön támadásba lendültek. Hosszú ideig kézről kézre vándorol a labda a magyar kapu előtt. A magyar csapat azonban egyelőre kitűnően védekezik. A németek sehogy sem jutnak lövéshez. Sőt, e pillanatban a magyar csapat játékosai szerzik meg a labdát, és a német operatőrök udvariasságból elsőként egy magyar gólt örökítenek meg. Ezután a németek bemutatják a kézilabdázás minden szépségét. Egymás után potyognak a gólok. A német csapat 15:6 arányban győzte le a magyar válogatottat. 1945 óta negyven mérkőzést játszott a nyugatnémet kézilabdacsapat – veretlenül. Franciaország. A hagyományos Arc de Triomphe lóverseny száztizedik évfordulójához érkezett. A szokottnál is nagyobb számú nézőközönség gyűlt össze a rendkívül érdekes versenyre. Az utolsó négyszáz méteren Oroso és Denisy az élre tört, remek párharc után Oroso lett a győztes. Romániában nemzetközi lövészbajnokságot rendeztek. A gyorstüzelő pisztoly számban Julius Pieptsa (?) sportmester 561 ponttal új köztársasági rekordot ért el. A magyar Váry József 288 találattal nyerte az agyaggalamb-lövő bajnokságot. A futószarvas-lövő versenyt Ene Dragan (?) és Muska Jamandi (?) román lövészek holtversenyben, országos csúccsal nyerték. A kitűnő eredmények értékét növelte, hogy a küzdelemben erős nemzetközi mezőny indult. Igaz, izgalmas így a foci, de nagyon veszélyes! A Német Demokratikus Köztársaságban, a halberstadti sportegyesület példaadóan oldotta meg a fiatalok sportszenvedélyének kielégítését. Pályát és edzőt biztosított számukra, s ezzel segíti az utánpótlás nevelését is. A tokiói Sportarénában rendezték meg az idei hagyományos sumóversenyt. A döntőben Yokozuna (?) Komusubival (?) mérkőzik. Komusubi pillanatok alatt kiszorítja ellenfelét és ezzel megnyeri az ez évi bajnokságot. A burgenlandi hegyek között Ausztria legjobb versenyzői részvételével terepmotorversenyt rendeztek. A ritka nehéz pályán megérdemelt győzelmet aratott a célba elsőként befutó Hermann Klink (?).
Kivonatos leírás: Kiegészítés: Prix de l'Arc de Triomphe győztese: S. Boullenger, Oroso nevű lován. A Japánban rendezett szumó bajnokságon szereplő két ellenfél neve ismeretlen (a komusubi és a yokozuna a szumósportban használt rangjelzések!).
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1957_12-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem