Inzertszöveg:
Francia tornászok Budapesten (összeállította: Borsodi Ervin, Gondi Mária, Nagy László, Takács Gábor, operatőr: Sziklay Kornél, Tóth János)
Elhangzó szöveg:
A Sportcsarnokban rendezték meg a francia és magyar tornászok válogatott viadalát. A magas színvonalú verseny férfi talajtorna-gyakorlatokkal kezdődött. Dévai Hedvig (sic!) szabadon választott gyakorlata felemás korláton. A bírák, jól sikerült leugrása után második helyre értékelték. A francia Sicot igazolta hírnevét és kitűnően sikerült bemutatójával első lett ebben a számban. A veterán magyar Kemény Ferenc gyűrűn, haránt keresztfüggésével szerezte meg az előséget. Sicot kisasszony mű-szabadgyakorlatát akrobatikus elemekkel tarkította. A befejezést kissé elszámította, lelépett a szőnyegről és ezért gyengébben értékelték teljesítményét. A magyar csapat üdvöskéje, a tizenöt éves Ducza Anikó ezen a versenyen végleg befutott. Jól sikerült talajtorna-gyakorlatával két tizeddel megelőzte francia ellenfelét. A kis maci, úgy látszik, szerencsét hozott gazdájának. Nyújtón a francia Dot káprázatos bemutatója a legmagasabb pontszámot érdemelte volna, ha balszerencséjére, a gyakorlat végén le nem ül. Békési, a magyar csapat legjobbja ritkán látott duplaszaltó-leugrásával biztosította be első helyét. A kétnapos küzdelem során mind a női, mind a férfi csapatversenyt a magyar tornászok nyerték meg.
Kivonatos leírás:
Kiegészítés: Dévai Edit (a pécsi EAC sportolója, a magyar női tornászválogatott tagja; a tudósításban helytelenül Dévai Hedvig (1921-1979) színésznő neve hangzik el.
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1958_03-03