Inzertszöveg:
Sporthírek (összeállította: Borsodi Ervin, Csőke József, Knoll István, Kovács Ferencné, Nagy László)
Elhangzó szöveg:
Hat világbajnokságot szereztek az idén a magyar repülőmodellezők. Világbajnokaink részvételével rendezte meg az MHS az idei országos körrepülő bajnokságot. A gyűszűnyi motorokkal repülő gépecskéket a középen álló versenyzők irányítják vékony acélhuzalon. Ha közben kifogy az üzemanyag, feltöltik a miniatűr tartályokat. Az nyeri a versenyt, aki a száz kört a legrövidebb idő alatt repülteti végig. A túramodellgépek versenyében a világbajnok Frigyes Ernő szerezte meg az első helyet. A Szófiában megrendezett Balkán Játékok során több kiváló eredmény született. A rúdugrásban az Európacsúcs-tartó görög Rubanisz (?) 4 méter 46 cm-es eredménnyel győzött. A bolgár Gurgusinov pedig 15 méter 90 cm-es új bolgár csúccsal nyerte a hármasugrást. Egyesült Államok. Vizsgáznak a sport-ejtőernyősök a kaliforniai Camp Pendetonban (sic!). A repülőgép négyezer méter magasra viszi az ugrókat. Az ejtőernyősök ugrás után 3100 métert esnek szabadon. A földtől kilencszáz méterre nyitják ernyőjüket. Az őszi évad utolsó nemzetközi vitorlásversenyét a dél-angliai partok mentén rendezték meg. A verseny napsütéses, de erősen szeles időben került sorra. A Repülő Hollandi típusú hajók nagyszerűen szelték a vizet. Daisy nevű hajóján 45 km-es átlagsebességgel a holland Verhaagen győzött. A bukaresti stadionban ismét új világcsúcs született. Balázs Jolanda 183 cm-re javította a női magasugrás világcsúcsát. Az után-mérésnél is pontosan 183 centit mutat a mérőléc. Ez volt Balázs Jolanda idei ötödik világcsúcsa. Anglia. Az őszi évad nagy lovasversenyét a londoni (sic!) Aintree pályán rendezték. A 4200 m hosszú körpályán harminchat nehéz akadályt állítottak fel. Az akadályok még a legtapasztaltabb lovasokat is nehéz feladat elé állították. Sorra buktak az esélyesek, leszakadtak a gyengébbek. A célegyenesben már csak öt lovas fordult. A versenyt ebben az évben már másodszor a Monkton (?) lovagolta Olivier (?) nevű ló nyerte. Szovjetunió. Terepkerékpárverseny a szmolenszki erdőben. A nehéz, sáros terepen száznegyven versenyző küzdött az elsőségért. Ezen a talajon huszonöt kilométert kerekeztek a versenyzők. Gorkunov, a Leningrádi Dinamo versenyzője az utolsó métereken a vállán vitte gépét a célba és így nyerte meg a versenyt. Donald Campbell, a világhírű versenyző Kék madár motorcsónakjával az elmúlt években már számos gyorsasági rekordot ért el. Ebben az évben többször is próbálkozott legjobb eredményének túlszárnyalásával, de kísérleteit nem kísérte szerencse. Novemberben ismét csónakba szállt és lökhajtásos gépével óránként 400 km-es sebességgel új gyorsasági világcsúcsot állított fel. Nemzetközi terepgyorsasági verseny Csehszlovákiában. Az 500 köbcentis gépek versenyében hét ország legjobb motorosai küzdöttek a győzelemért. Táv: 20 km. Elsőnek az angol Lawton (?) ért a célba.
Kivonatos leírás:
Kiegészítés: Camp Pendleton (Kalifornia) tengerészgyalogsági alaptábor. Aintree lóversenypálya (Liverpool határában). A Grand National lóversenyt 1958-ban Arthur Freeman nyerte Mr. What nevű lován.
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1958_12-05