Inzertszöveg:
Sporthírek (összeállította: Borsodi Ervin, Csőke József, Kovács Ferencné)
Elhangzó szöveg:
Hat ország legjobbjainak részvételével nemzetközi tornászversenyt rendeztek a bécsi Stadthalléban. A versenyen indult a spanyol Blume is, aki tavaly megnyerte az Európa-bajnokságot. Korláton a német Lohmann bizonyult a legjobbnak. A gyűrűn Blume mutatott be szép gyakorlatot és az összetett verseny győztese lett. Fedettpálya atletikai verseny az egyesült államokbeli Bostonban. Indul a 600 yardos síkfutás. Ebben a számban Rudy Schmidt és a néger Callymore (sic!) vívott érdekes küzdelmet. A célegyenesben fej fej melletti küzdelemben szinte egyszerre estek a célba. A férfi magasugrásban a 17 éves John Thomas 213.5 cm-es ugrásával új fedettpálya-világcsúcsot állított fel. Az utánmérés is hitelesnek igazolta az új világcsúcsot. Egy hatalmas ökölcsapás, egy jól irányzott rúgás, aztán mind a kettő együtt, íme, a cselgáncs legújabb változata. Az edzéseken gyakoroltakat később egymáson próbálják ki. Az óvatosabbak már páncéllal vértezve állnak porondra, így aztán már üthetik, rúghatják egymást, ott, ahol érik. A szovjet válogatott kerékpárosok a legnagyobb téli hidegben is szorgalmasan elvégzik az előírt edzésadagot. Ez a titka annak, hogy már évek óta sikeresen szerepelnek a nemzetközi versenyeken. 1959-ben is ők a Varsó Berlin Prága Békeverseny fő esélyesei. A Német Demokratikus Köztársaság és Finnország legjobb sífutónőinek találkozóján a finn Anja Porka (?) indult elsőnek a 10 km-es versenyben. Háromszáz méterrel a cél előtt a német Sonnhilde Kallus befogta az előtte egy perccel induló versenyzőt és a nap legjobb idejével a 10 km-es sífutás győztese lett. Még a madár is kíváncsi Paddy Werner (sic!) indulására az osztrák műlesikló bajnokságon. A jól előkészített pályán remekül száguld, de a jelzőkapuk kidöntésével értékes pontokat veszít, nem sokkal később bukik is. Werner, a sok nemzetközi verseny győztese, ezúttal bizony még az első hat közé sem került. Anderl Molterer jelenleg a legjobb osztrák műlesikló, a világbajnokság egyik esélyese. Ő már biztosabban vezeti lécét. A profivá lett többszörös világbajnok Toni Sailer verseny helyett már csak nézheti honfitársa nagyszerű siklását. Molterer biztosan nyerte az osztrák férfi műlesikló bajnokságot. Prága. A csehszlovák férfi gyorskorcsolyázók egyre figyelemre méltóbb eredményeket érnek el. Az országos bajnokság 500 méteres futamában a sötétmezes Doubek és a világosmezes Polar küzdelme volt a legérdekesebb. A fiatal Doubek 42.9 másodperces igen jó eredménnyel nyerte a versenyt. Bemutatjuk a legújabb téli sportot, a jégtekét. A versenyt az nyeri, aki a legtovább tudja csúsztatni a tekefát. Ehhez persze egy kis segítség is szükséges. A befagyott tó tükrén száguld a jégvitorla. Ha kedvező a szél, még a 80 km-es sebesség sem ritka. A jégvitorla-világbajnokságot ebben az évben a Lengyel Népköztársaságban rendezik. Német Demokratikus Köztársaság. A thüringiai nagysáncon rendezett síugró versenyen Manfred Brunner elsőre 76 métert ugrott. Helmut Recknagel ugrása ezúttal nem volt szerencsés. Bukott, de nem történt baja. Nem csak szépen, hanem jól is ugrott Werner Lesser, aki 81 méteres ugrásával megnyerte a versenyt.
Kivonatos leírás:
Kiegészítés: Edward Collymore amerikai atléta. Wallace Jerold "Buddy" Werner amerikai síversenyző.
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1959_02-04