Inzertszöveg:
Világbajnokság Dortmunddban (összeállította: Csőke József, Kovács Ferencné, Szabó Árpád)
Elhangzó szöveg:
Egyszerre tizenhat asztalon kezdődtek meg a küzdelmek a dortmundi asztalitenisz világbajnokságon. Minden idők legnagyobb világversenye ez. Negyvenkét ország indította el legjobb pingpongozóit. A magyar versenyzők az erős mezőnyben megállták helyület. Fiatal Európa-bajnokunk, Berczik Zoltán a férfi egyesben a legjobb nyolc közé jutott, két számban pedig harmadik lett. Kóczián Éva a női egyesben az elődöntőig jutott. A dortmundi világbajnokságon a legnagyobb sikert a japánok érték el. Hat számban nyertek világbajnokságot. Eguchi vezérletével a női számokban, Ogimura vezetésével pedig a páros versenyekben verték sorra a világ legjobb pingpongozóit. A legnagyobb magyar siker a férfi egyesben született. A 37 éves Sidó Ferenc legyőzte a legjobb ázsiai pingpongozókat és a döntőbe jutott. Ellenfele a Kínai Népköztársaság idei bajnoka, Run Kuo tung (sic!). A kínai versenyző sokkal könnyebb ellenfelek legyőzésével jutott a döntőbe. A nehéz mérkőzéssorozat után a már kissé fáradt Sidó Ferenc nem bírt Run Kuo tung éles keresztlabdáival és négyjátszmás küzdelemben 3:1 arányban alulmaradt. A férfi egyes 1959. évi világbajnoka a Kínai Népköztársaság versenyzője, Run Kou tung.
Kivonatos leírás:
Kiegészítés: Run Kuo tong (a korabeli magyar sajtóban), Jung Kuo-t'uan (Rong Guotuan) kínai asztaliteniszező.
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1959_04-02