Inzertszöveg:
Balaton kékszalagjáért (Szabó Árpád)
Elhangzó szöveg:
A szelíd Balaton megint egyszer tengert játszik
A Siófoki Meteorológiai Állomás előrejelzése semmi jót nem ígér: "
élénk, időnként viharos északi-északkeleti szél, felhős idő esővel." Ilyen körülmények között rajtolt a Balaton legszebb és legnagyobb vitorlásversenyének mezőnye. A Balaton Kékszalagjáért harminchét hajó nevezett be, de csak tizenötnek sikerült a rajthoz érkeznie és elindulnia. A hullámzás már a part mentén is erősen himbálja a nagy iramban haladó hajókat. Az első fordulópont, még a felső parton, Almádinál. Innen a versenyzők a Balatonon keresztül a déli part, Siófok felé veszik az irányt. A mezőnyből csak egy-két hajó állt ki, a többi nagyjából együtt halad. A Balaton közepén egyre nőnek a hullámok. Tarajosan rohangál a felszín és még a versenyt kísérő súlyos, erős mentőmotorost is megdobálja. A viharos szél estig is alig csökkent. A Balatonfüred-Almádi-Siófok-Keszthely-Balatonfüred közötti nagy távolságot alig több, mint tizenkét óra alatt járta meg a győztes hajó. A Balaton Kékszalagját ezidén a füredi Vasas színeiben versenyző dr. Horváth Boldizsár nyerte Addio nevű hajójával. A díj átadására a késő éjszakai órákban került sor, de az nem akadályozta meg a szurkoló sporttársakat, hogy a hagyományokhoz híven meg ne fürdessék a győztes hajó legénységét.
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1959_08-01