Inzertszöveg:
Ünnepi futóverseny (Megyer Tibor, Szabó Árpád)
Elhangzó szöveg:
Már előkerültek a frissen köszörült korcsolyák, de az atléták még nem fejezték meg: Rózsavölgyi a tavalyi útvonalbajnok és több mint kilencven budapesti távfutó rajtra készül. A november 7-i ünnepi futóverseny a Hősök teréről indult. Rajt után nagy iramban indul a mezőny a több mint három km-es távnak. Kialakul a vezető csoport. Iharos Sándor Kovács Lajossal együtt diktálja az iramot. Nyomukban Kovács József, majd a többiek haladnak. A November 7-e téren még Iharos vezet jó ötven méterrel. A Bajcsy-Zsilinszky útnál a kiugró Kovács befogja Iharost. Fej-fej melletti küzdelmükből a Szabadság téri célhoz érve az MTK bajnok futója, Kovács József érkezik elsőnek. A vándordíj védője ebben az évben az MTK csapata lett. Eredményhirdetés után a sportolók megkoszorúzták a Szovjet hősök emlékművét.
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1959_11-01