Inzertszöveg:
Jubileum (Barcs Sándor, Fehéri Tamás, Macskássy János)
Elhangzó szöveg:
Sárguló papírlapok, egykori jegyzőkönyvek őrzik: 1911-ben alakult a Vasas Sportegyesület. Ötven év telt el, amióta a vasipari fiatalok először vették magukra a piros-kék mezt, s útjára indították a kerek labdát. A csapat bölcsőjénél ott voltak Angyalföld, s a többi kerület munkásai, akiknek lelkesedése és szeretete röpítette szárnyra a "Hajrá Vasas!" jelszót, megdobogtatva a híressé vált Vasas-szívet. Ebben a csapatban bontogatta szárnyait Orth György, minden idők egyik legkiválóbb labdarúgója. A vasasok aranycsapatában játszott a húszas évek világhírű kapusa, Plattkó Ferenc. A piros-kékek nevelése volt Takács II, az egykori gólkirály. Huszonnégy esztendeje lett először bajnok a Vasas, a másodosztályban. Külföldön is megismerték a Vasas nevet, a sok-sok dicsőséges futballcsata piros-kék mezes játékosait. A legnagyobb nemzetközi sikert 1956-ban érte el a csapat, amikor a Közép-Európai Kupa döntőjének harmadik mérkőzésén 9:2-re legyőzte a bécsi Rapid együttesét. Százezer néző ünnepelte a kupagyőztes csapatot, és ami még egyetlen klubcsapatnak sem sikerült, egy év múlva ismét a Vasas nyerte a Közép-Európai Kupát. A Fáy utcai sporttelep sok-sok emlékezetes futballmérkőzés színhelye volt. Az idei bajnokság első helyezettjét, a Vasas csapatát az évad utolsó mérkőzése után itt köszöntötték a lelkes angyalföldi szurkolók. A Vasas többszörös bajnok röplabdacsapata a jubileumi tornán is diadalmaskodott. Angyalföldön, a Thälmann utcai új lakótelepnél francia, osztrák és belga kerékpárosok részvételével nemzetközi háztömbkörüli versenyt rendeztek az egyesület 50 éves fennállásának tiszteletére. Ötven esztendő alatt sok-sok versenyen diadalmaskodtak a piros-kék mezes Vasas-sportolók. A legeredményesebb magyar ökölvívó, a háromszoros olimpiai bajnok Papp László díjai és érmei is ott láthatók a jubileumi kiállításon. Körmöczy Zsuzsa, a vasasok világhírű teniszezője a monte-carloi versenyen nyerte ezt a fél kilogramm súlyú aranyserleget. A Vasas Sportegyesület alapítói, vezetői, régi és új tagjai büszkék arra, hogy a Vasas-sportolók oly sok dicsőséget szereztek hazánknak. Az eredményes múltról, a jövő feladatairól beszélt a jubileumi közgyűlésen Kertész István, a Vasas Sportklub elnöke. Az egyesületek közötti nemes vetélkedésekből elevenített fel kedves emlékeket Salamon Béla színművész. Kormánykitüntetést kapott többek között Grünfeld Ignác, a Vasas egyik alapító tagja. Keresztes Lajos az első magyar munkássportoló, aki olimpiai bajnokságot nyert. Szilágyi Gyula tizenöt éven át volt kapitánya a labdarúgó csapatnak és egykori játékostársa, a csapat jelenlegi edzője, Illovszky Rudolf részesült kitüntetésben.
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1961_06-01