Inzertszöveg:
Nemzetközi versenyekről jelentjük
Elhangzó szöveg:
az ökölvívásban viszont a 29. magyar-csehszlovák válogatott találkozón a mieink küzdöttek jobban. Már az első mérkőzésen a 19 esztendős Cserge személyében tehetséges versenyző öltötte magára első ízben a válogatott mezét. Nem tisztelte a nála tizenhárom évvel idősebb, már 360 mérkőzést vívott sötét mezes Machu tekintélyét és nagy küzdelem után a légsúlyban megszerezte a magyar csapat első győzelmét. A harmatsúlyban Török Gyula olimpiai bajnokunk ismét biztató formában van. Már a 20. mp-ben egy jól irányzott bal csapottal padlóra küldte ellenfelét. És még egy perc sem telt el, amikor jól sikerült sorozását balhoroggal fejezi be, s az ellenfél edzője feladja a kilátástalan küzdelmet. Győz: Török Gyula. Könnyűsúlyban az est legszebb mérkőzésén a magyar ökölvívás fiatal reménysége Kajdi - remek teljesítményt nyújtott. Két meneten át végig támadott, minden helyzetből váratlanul ütött. Nagy pontelőnyre tett már szert, amikor a harmadik menet közepén még erősíteni tudod. Egy újabb erőteljes sorozás, egy jól irányzott kemény balhorog, és a csehszlovák ellen kiütéssel győz Kajdi. A magyar csapat végeredményben 14:6 arányban győzött."
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1962_03-05