1963. április
Magyar Sporthíradó4.
A XVI. Kerékpáros Békeverseny 5219 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Prága-Varsó-Berlin
Elhangzó szöveg: Tizenhatodszor vonultak fel tizennyolc ország legjobb amatőr kerékpárosai a hagyományos békeverseny rajtjához. Gyors iramban halad a mezőny, a 18-as rajtszámú csehszlovák Wolf és a 88-as ausztrál Maggs vezetésével. A 7-es rajtszámú belga Haesendonck defektet kapott, gyors gépcsere után folytatja a versenyt. Nagy az iram, a frissítőt is csak hajtás közben vehetik magukhoz a résztvevők. Szlovákia festői tájain nehéz emelkedővel birkózik a szökevény csoport, élén az olimpiai bajnok szovjet Kapitonovval. A 65-ös rajtszámú Cserepovicsot látjuk, ez pedig Klaus Ampler, az NDK versenyzője. A légifelvétel már a Varsó körüli utakat mutatja. Százezres tömeg biztatásától kísérve tömeghajrá zajlik le a varsói stadionban. Szakaszgyőztes a német Ampler, a csehszlovák Hasmann és a belga Haesendonck előtt. Egyre fokozódik az iram, búcsút mond a mezőny Lengyelországnak, s máris átgördül a határon, hogy német földön folytassa a küzdelmet. Az NDK-ban is mindenütt hatalmas tömegek köszöntik a versenyzőket. Ezúttal Ampler jutott a bukás sorsára, de gyors gépcsere után folytatja a küzdelmet. A légi járművek egész sora követi a versenyt, nem is beszélve a rengeteg kísérőkocsiról, amelyeken a rádiósok, televíziósok, filmhíradósok helyet találnak. Berlinben, a Dimitrov allén viharzik végig az élcsoport és máris befut a stadionba, ahol zsúfolt nézőtér ünnepli az utolsó nap győztesét, az olasz Taglianit. Még nagyobb lelkesedéssel köszöntik az egyéni összetett verseny győztesét, Klaus Amplert, az NDK kerékpárosát. A csapatküzdelemben is a Német Demokratikus Köztársaság együttese győzött.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1963_04-05

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem