Inzertszöveg:
Idénynyitó a jégen (Operatőr: Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg:
Vasárnap a városligeti Műjégpályán. Ezrek és ezrek siklanak, futkároznak a jégen. Felnőttek és gyerekek egyik legkedveltebb téli szórakozása a korcsolyázás. Kevés a jégpálya Budapesten, kicsiny a hely a gyakorlásra. Igaz, sok neves versenyző kezdte itt pályafutását és talán éppen így. E szép sport iránt egyre növekszik az érdeklődés, és jó edzői szem kell hozzá, hogy az igyekvőkből kiválasszák a tehetségeket. És a magyar műkorcsolya sportban itt van a legnagyobb hiba. Kevés a minősített versenyző, az idénynyitón is gyér volt az indulók száma. A jégtáncban az eddig sikeresen szerepelt Korda-Vásárhelyi kettős nem indult és az utánuk következő párosok már nem ütik meg a nemzetközi színvonalat. Az ifjúsági fiúknál néhány tehetséges jégcsemetét láttunk. Most a 9 éves Joó Sanyi fut a jégen. Ügyesek az összekötő lépései és már ugrásai is jól sikerültek a 8 éves Vajda Lacinak. A fiúknál ő nyerte a versenyt. Az ifjúsági lányoknál a 11 éves Jakabfi Ibolya lett az első. Ebben a korcsoportban felfigyeltünk a 9 éves Homolya Zsuzsi gyakorlatára is. Néhány évvel ezelőtt a nagy nemzetközi versenyeken csak virágcsokor átadói minőségben lépett a jégre a most 12 éves Horváth Zoltán. Ezen a versenyen az egyik legszebb szabadkorcsolyázást mutatta be. Ezúttal már második lett a férfiak versenyében. Ezt a számot most az idényeleji formában versenyző Ébert Jenő nyerte.
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1963_12-02