Inzertszöveg:
Kondicionáló terem (Operatőr: Drahos Kálmán, Fifilina József, Knoll István. Összeállította: Csőke József. Vágó: Kovács Ferencné)
Elhangzó szöveg:
Nemrég még lomtár volt ez a helység a csepeli tornacsarnokban. Aztán a lomot kirámolták, a kis termet felszerelték, és a sport szolgálatába állították. Ez lett a csepeli versenyzők kondicionáló terme. Tizennégy gép és szer áll a sportolók rendelkezésére: csigák, karok, emelők, pedálok, expander-szerkezetek és egyebek, mintha egy nagy izzasztó műhelyben lennénk. Valóban, ez a sport műhelye, amelyben sajátos módon erősíthetik izmaikat a versenyzők. A test valamennyi izomzatát fejleszti a rugós, statikus izomerősítő szerkezet. A láncos, statikus erősítő főképpen a súlyemelés kiegészítője. Itt pedig a rugós vasakat gyötrik: így erősödik a mell- és a vállizomzat. Ujj-, és csuklóerősítő. Evezősöknek és ökölvívóknak egyaránt hasznos a kétkarú, rugós izomfejlesztő szerkezet. Különböző nagyságú súlynehezékkel fokozható a terhelés a kerékpáros lábizomfejlesztő berendezésen. Az evezősök télen sem pihennek: ez a berendezés az evezős sportolók erőfejlesztését szolgálja. Még a guruló ülés is olyan, mint a versenyhajóban. És végül nézzük a fali expandereket! Itt több irányú erősítő munkát végezhet a sportoló: a csípő, a váll, a mell és a kar erősödik általa.
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1965_10-05