1966. november
Magyar Filmhíradó Sporthíradója11.
Az Orvosegyetem Sport Club 2094 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Látogatás az OSC-nél (Összeállította: Borsodi Ervin, Csőke József. Vágó: Rigó Mária. Operatőr: Drahos Kálmán, Fifilina József, Sziklay Kornél)
Elhangzó szöveg: Ezek a fiatalok életcélul az egyik legnemesebb hivatást, a gyógyítás tűzték maguk elé. De a megerőltető tanulás mellett jó néhányan közülük képesek időt szakítani a fizikai megterhelést jelentő sportokra is, mint például ők ketten: Nagy Zsolt és Róka Klári. Róka Klári másodéves orvostanhallgató, jeles tanuló és emellett az OSC női kosárlabdásainak egyik legjobbja. A fedett uszodában az első osztályú vízilabdázók edzenek. Csak egy legény csendes ma: Csikós Ferinek most lesz utolsó szigorlata. Dehát egy csapatkapitány mégsem úszhatja meg szárazon, ha már a szíve idehúzta… Ez a kiemelkedő tehetség Bodnár Andris, negyvenszeres válogatott. Mögötte a félelmetes bombázók kara… A nyitott uszoda vizét hajnalonként kezdők veszik birtokukba. Edző: Kulcsár - másnéven "Gerelyvető" - Gergely olimpiai ezüstérmes. S íme, az OSC családban egy másik Kulcsár, a Győző, az olimpiai bajnok párbajtőrcsapat tagja. Juhász Kati tarsolyában is akad világbajnoki arany. Nagy Zsolttal már találkoztunk, ő ifjúsági kardvívó világbajnok. Ez a szerény megjelenésű vívó dr. Kausz István olimpiai- és világbajnok és a Rókus kórház sebész szakorvosa. Ezek a gyerekek még messze vannak az egyetemista kortól, de művészi tornában már a legjobbak között szerepelnek. Az OSC művészi tornában az egyik legjobb nevelőegyesület. Fritsch Zsuzsa egyetemi sportoló a szó minden értelmében: nagy tehetség, született mozgásművész, már magyar válogatott is volt. Egészséges, edzett test az alapja a magas fokú szellemi kultúrának. Ezt példázza az OSC is!
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1966_11-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem