1970. június
Magyar Filmhíradó Sporthíradója2.
A barcelonai úszó Európa-bajnokság előtt… 4414 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Barcelona előtt Budapesten (Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg: Helyére került a kapu, behozzák a labdákat. Rajki Béla szövetségi kapitány vezetésével megkezdi napi edzését a vízilabda válogatott keret. A megfiatalított magyar csapat szívós munkával készül a barcelonai Európa-bajnokságra. A BVSC úszói Littomericzky Mária vezetésével szárazon kezdik az edzést. Szentirmai László, Kovács Edit, és Túróczi Judit vízre szállás előtt így melegít be a Szőnyi úti Sporttelepen. A Dózsa versenyzői Bakó Jenő vezetésével a Sportuszodában edzenek. Cseh László a hátúszást gyakorolja. Törzs Mária gyorsúszó, most gumiszalaggal szorítja össze a lábait. Így úszás közben nagyobb terhelés nehezedik karjaira. Mára ezt a gyakorlatot írta elő az edző. Patch Magda viszont parafával úszik, így a lábmunkára összpontosíthat erőteljesebben. Gyarmati Andrea, Székely Éva irányítása alatt naponta 10.000 métert úszik. Válogatott úszóink naponta 4 órát gyakorolnak, hogy a kontinens nagy versenyén felkészülten szerepelhessenek.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1970_02-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem