1971. szeptember
Magyar Filmhíradó Sporthíradója3.
MÁV-ejtőernyősök nemzetközi versenye 3469 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Égből pottyant emberek (Borsodi Ervin, Mussa Ibrahim)
Elhangzó szöveg: A világbajnokságra készülő MÁV-ejtőernyősök nemzetközi versenyén lengyel és bolgár sportolók is részt vettek. Bizony, még cipelni Is elég a csaknem 25 kg-os szerelést. A lengyel lányok híres versenyzők. Utánuk a magyar csapat tagjai következnek, és véletlenül ők is a szebbik nem képviselői. Start után a derék PZL masina percek alatt 800 méter magasba röpíti az ejtőernyősöket. Figyelem! A cél fölött járunk, most kell összpontosítani, ugrás! 10 másodperces zuhanás után bomlanak ki az ernyők kupolái a háromtagú csapat fölött. A cél egy hatméter átmérőjű homokkör közepe. A három ugró összteljesítménye alapján értékelik ki a csapat eredményét. Ha a kör középpontjától például két méterre ér talajt az ugró, ez esetben öt hibapontot kap. S most lássuk, hogyan érnek a földre a lengyel női csapat tagjai. Összteljesítményük kitűnő. Szurkolunk a mieinknek: Madarász Éva alig fél méterrel kerülte el a kör közepét. Közvetlen utána Vincze Erzsi kormányozza be magát, és nem maradhat el a sztár-mosoly sem. A bátrak versenyéből a lengyel csapat három női tagja került ki győztesen, második a magyar együttes.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1971_03-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem