Elhangzó szöveg: Goodbye Montreal! Ég veled Kanada vendégszerető olimpiai városa! Üresek immár a küzdőterek, a lelátók, mi is repülünk haza. De az emlékek tovább élnek. Két héten át figyeltek száz és száz milliók Montrealra, az olimpiai játékok színhelyére, ahonnan a rádió és a televízió öt világrészre sugározta a drámai eseményeket. Hadd idézzem a számomra talán legmaradandóbbat. [Szepesi György szinkron]: "Azt hiszem, nagy-nagy örömhírt jelenthetek: Németh Miklós első dobása valami egészen fantasztikus messzeségbe robbant ki itt az olimpiai stadion zöld gyepszőnyegére. Egészen káprázatos berántás, csodálatos roham után 90 m fölött esett le a gerely és most zúg az aréna. Fölállnak a helyükről az atlétika barátai és rajongói. Németh mosolyog, örül. 94 m 58 cm-re repült, új világcsúcs! Németh Miklós, Németh Imre 1948 London olimpiai bajnokának fia 1976-ban Montreálban első dobására lenyűgöző teljesítmény nyújtott. Én azt hiszem, hogy Németh Imre, aki otthon betegágyában figyeli fia küzdelmét az olimpiai bajnoki aranyéremért, most meggyógyul és innen messziről nyugodtan mondhatom, hogy a fiú az édesapának, 48 olimpiai bajnokának tiszta szívből kíván ezzel a győzelemmel mielőbbi teljes gyógyulást." Németh Imre a felszabadult Magyarország első olimpiai bajnoka megnyitása óta igazgatója a Népstadionnak, ahol oly sok sikernek tapsolhatott az atlétikát szerető közösség. Amikor Londonban Németh Imre kezéből szállt legmesszebbre a kalapács, hány éves volt akkor Miklós? [Németh Imre, Kondorosi Erzsébet szinkron]: "Asszem, erre nagyon könnyű válaszolni, annyi, mint a Németh Miklós kislánya, az én unokám Németh Szilvi, itt van. - Kettő éves, igaz?" Vajon számított-e erre a sikerre? [Németh Imre szinkron]: "- Régen vártam. Hát, azért vártam, mert feltételeztem, hogy egyszer egy nagyot fog dobni, mert a tehetség benne volt, csak nem jött ki úgy, ahogy szerette volna." S amikor megtörtént, mit érzett? [Németh Imre szinkron]: "- Hát, majdnem rosszul lettem. Hát, még mindig a hatása alatt vagyok." Németh Miklós édesanyja, Kondorosi Erzsébet fiatalabb éveiben diszkoszvető bajnoknő volt. Ön hogyan értékeli fia nagy sikerét? [Kondorosi Erzsébet szinkron]: "- Én csak örülni tudok neki. Különösebb véleményem nincsen." Boldog volt? [Kondorosi Erzsébet szinkron]: "- Hogyne, persze!" Látta a televízióban? [Kondorosi Erzsébet szinkron]: "- Láttam!" S akkor? [Kondorosi Erzsébet szinkron]: "- Hát, sírva fakadtunk mindketten. Örömünkben. Én már régen lebeszéltem szegényt, hogy ne csinálja." Miért? [Kondorosi Erzsébet szinkron]: "- Hát, pont ezért, mert olyan nehezen jött be ez az eredmény." De bejött! És most? [Kondorosi Erzsébet szinkron]: "- Most úgy látszik, hogy még tovább fogja csinálni, ezek szerint." Az eredmény tehát őt igazolta. [Németh Imre szinkron]: "- Hát, a fő problémája az volt, hogy 1967-ben, amikor a legnagyobbat dobta, még nagyon fiatal, magyar rekordot, akkor utána megsérült, s az a sérülése tulajdonképpen a nagyon jó kezelés dacára is, most lett tulajdonképpen, most múlt el." Az edzőjéről mit tudna mondani? [Németh Imre szinkron]: "- Hát, talán az egy kicsit furcsa válasz, mert nem lehet edzőjéről beszélni, mert hiszen több edzője is volt, mert hiszen akár Várszegi Jóska, aki legelőször volt, majd később Koltai Jenő és Kulcsár Gergely mind kiváló edző volt." Kulcsár Gergely a gerelyvetés tizenkétszeres bajnoka, Tokió ezüstérmese, Róma és Mexikó bronzérmese. A magyar dobóiskola rangos hagyományait viszik tovább a Vasas ifjú atlétái, Németh Miklós klubtársai. Az atlétikai pályán, ahol a világcsúcs megérett, érthető örömet okozott a jó hír. [Szinkron]: "- Hát, azért nagyon jól jött nekünk ez a győzelem. Úgy kellett az atlétikai szakosztálynak, mint egy falat kenyér, de a magyar atlétikának is kellett ez már, hiszen, 68 óta nem sikerült jelentős eredményt elérnünk olimpiai játékokon. Németh Miklós személyében egy nagyon szorgalmas, nagyon lelkiismeretesen dolgozó versenyzőnek érett be a gyümölcse, a munkájának a gyümölcse, és ez mindnyájunkat rettenetesen nagy örömmel töltött el. Hiába, az alma nem esett messze a fájától. - Te Lacikám! Tudod, hogy Miklósnak nem ez az első olimpiai győzelme? - Hogy gondolod? Hát, mármint úttörő korában kislabda dobásban, kérlek szépen 80 m-en felül, emlékszel milyen nagy eredmény volt az már akkor? – Tényleg, igazad van! – Négytusában is nyert akkor úttörő olimpiai bajnokságot." A Németh család otthonában áll ez a vitrin. A polcok már most is hajladoznak apa és fiú győzelmi trófeáitól. És most a londoni arany mellett helyet követel magának a montreali is. [Németh Imre szinkron]: "Valahogy így kezdődött. Már akkor kézbe vette a kalapácsot, pedig még nem volt másfél éves sem. És mégse kalapácsvető lett. Aztán a négytusa, úttörők négytusa versenyén, ifi bajnok, ifi rekorder, majd később felnőtt rekorder, felnőtt bajnok és most itt van. Olimpiai bajnok. Szép!" 1976. augusztus 3-a. Megérkeztek. Sportoló fiaink váltakozó sikerrel, de becsülettel küzdöttek. Kijár nekik a szeretetteljes fogadtatás. Egy aranyérmes, Németh Miklós. És a siker kovácsa, Kulcsár Gergely. Itt van a hű krónikás, Szepesi György is, aki immár a nyolcadik olimpiáról tudósított. És Montreál után, hazai földön természetesen ő készíti az első interjút világcsúcstartónkkal, ezúttal filmünk részére. [Szepesi György, Németh Imre, Németh Miklós, Sisák Franciska szinkron]: "- Imre vajon gondoltál-e az elmúlt közel három évtized alatt arra, hogy egyszer fiadból is olimpiai bajnok lesz? - Hát mindaddig nem gondoltam rá, azt akartam, hogy sportember legyen és elsősorban azt akartam, hogy atléta legyen. Az lett. Arra nem gondoltam, hogy világrekorder lesz, és olimpiai bajnok lesz. - És milyen tulajdonságoknak köszönheti Miklós szerinted, hogy ezt az óriási eredményt elérte, hiszen az egész világsajtó arról cikkezett, hogy milyen szédületes volt a dobás, amivel az olimpiai bajnokságot nyerte. - A tulajdonság magában hordozta azt, hogy a tehetség, a szorgalom, a becsületes munka s az akarat. - Én arra számítottam, hogy megállom a helyemet. Ez annyit jelentett, hogy valahol, valamelyik dobogót talán elcsíphetem. De azt, hogy ilyen, hát azt, hogy világcsúccsal nyerek olimpiát, arra azt hiszem, senki nem számíthatott, én meg pláne nem. - Mikor elengedte Montreálba Miklóst, vajon belülről, de őszintén, gondolt-e arra, hogy olimpiai bajnokként tér haza? – Hát, elég őszintén mondom, hogy feltétlenül dobogós helyezést, titokban, nagyon titokban aranyérmet szerettem volna, inkább hozzáteszem, hogy szerettem volna, de azt hogy világcsúcsot fog dobni, ezt, ezt nem is mertem álmodni se, azt mondhatom. - Beszéltek talán arról, hogy az első dobás milyen fontos? – Feltétlenül. Ez volt az első, tulajdonképpen ez volt hetek óta a témánk, hogy az első dobásra koncentrálni és nem az utolsóra, mint a Népszava kupán, hogy akkor mindent, nagy rizikó, főleg egy olimpián nem lehet ilyet csinálni. - Azt hiszem, hogy ha egy okos asszony segít, akkor az nagyon sokat jelent még az olimpiai bajnok számára is. - Sokat segített, az tény. Sokat köszönhetek neki. - És vajon gondolod-e, hogy a 95 m körüli eredmény, ez az álomhatárt jelenti az emberi teljesítőképesség csúcsa a gerelyhajításban? - Szó sincs róla. Meggyőződésem, hogy egészen a közeljövőben megdöntik ezt a világcsúcsot. Valószínűnek tartom, hát erre nyilvánvaló a legesélyesebbek a finnek, talán a Szovjetunióban is van néhány gerelyhajító, aki erre képes lehet, és hogyha én döntöm meg, az se baj. - Azt akartam mondani, hogy remélem, hogy te is beleszólsz."

Kivonatos leírás: