1976. december
Magyar Filmhíradó Sportmagazinja4.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Ősz '76 (Munkatársak Borsodi Ervin, Drahos Kálmán, Gondi Mária, Gulyás János, Kiss I. György, Rigó Mária, Nádasi László, Szigeti Ferenc)
Elhangzó szöveg: A Dunántúl dinamikusan fejlődő városában járunk: Győr, a hagyományokat őrző, Győr a napról napra korszerűsödő, Győr a vizek városa. A találó jelzőket, most megtoldjuk egy újabb jelentéssel. [Gyimesi Tamás, a győri TSB osztályvezetője, szinkron]: "Elmondhatjuk, hogy városunk sporttörténetében 1976 rendkívüli volt, hiszen tíz sportlétesítmény került átadásra." A győri Ady-városban épült fel csaknem teljesen társadalmi összefogással az "barátság-park", ami egy 30,000-es lakótelep tömegsport igényeit szolgálja, szinte egész napon át. Amit itt látunk, másfél éve még elképzelhetetlen volt: ezt a tornatermet ugyanis alig egy esztendeje vették birtokukba a Móra Ferenc Általános Iskola tanulói. És érdekes az is, hogy az itt sportoló gyerekek közül egyik sem sportiskolás, ők valamennyien egyszerű elsős, másodikos srácok. Ha valami mégis magyarázza szokatlan mozgáskészségüket, az a tanár bácsi személyéhez kötődik: Röck Samuhoz, az egykori válogatott tornászhoz. Ideális körülmények között tarthatják az edzést a Bercsényi Miklós Szakközépiskola diákjai is, hiszen a püspökerdei tornapályánál alkalmasabbat elképzelni is alig lehet. Szinte már közhely, de ez is társadalmi összefogással létesült. Ezek a hölgyek nem pályáznak sportsikerekre. A mozgás, a felüdülés kedvéért járnak ide. Valamennyien dolgoznak valahol: szövőgép mellett, munkapadnál vagy íróasztalnál. Hetenként háromszor találkoznak, de alig akad hiányzó közülük. Így konzerválják az ifjúságot. Aki Győrben jár, lépten-nyomon beleütközik valami ipari létesítménybe, új intézménybe. A győri ÉPFU-tól ezúttal nem fuvart rendelünk, egy példamutató összefogásról adunk hírt: az itt dolgozó szerelők, sofőrök, osztályvezetők és gépírónők fél év leforgása alatt valóságos sportkombinátot teremtettek a parlagon heverő földön, közvetlenül az üzem mögött. Kár lenne bizonygatni, hogy ezt a nyüzsgést nem a mi kedvünkért szervezték. Amióta a sok célú telep létesült, kevesebb az ingerlékeny ember, annál több az életvidám. A tekesport azóta jött ismét divatba Győrött, amióta egy alig 16 esztendős kislány innen a Lenszövőből világbajnok lett. Kristyán Zsuzsának hívják. Ha egy döntő fontosságú mérkőzésen nullát dobna, mit csinálna? [Kristyán Zsuzsa, szinkron]: "- Legszívesebben visszaszívnám a golyót! Nem megy…" És a világbajnoksága véletlen volt? [Kristyán Zsuzsa, szinkron]: – Nem véletlen, komoly munkának volt előtte má kitéve. Két éve dolgoztunk rajta, és szerintem ez, én abszolút nem számítottam erre, hogy megnyerem, mivel, hogy első világbajnokságom volt." Ebben a teremben a nemrég meghonosodott sportág képviselői gyúrják az ipart. De a felsorolást még nem fejeztük be. A legújabbnál is akad újabb: ez a fedett uszoda együtt született velük, akik úszni tanulnak benne. A 25 m-es létesítményt 1976 tavaszán vették át, és hogy az uszoda fedett, az a világhírű Graboplast gyárnak köszönhető, ők varázsolták ilyenné. Ezek a beton idomok selejtanyagok. De milyen másként cseng, ha azt is tudjuk, hogy ezekből épült fel az itt látható tornacsarnok. Az ÉDÁSZ dolgozói fogtak össze és a kezdetben szertárnak szánt épületből lett az impozáns, a célnak jól megfelelő terem. És még annyiba sem került, mint egy három szobás lakás. Szinte hihetetlen, de így igaz. Nagyobbik testvére a Városi Sportcsarnok jóval többe került, de többre is képes: szinte minden teremsportnak otthont ad, minden időben. Most éppen az ETO elsőosztályú kézilabdázói gyakorolják a kapura lövést. És vajon hány gól örömmámorban visszhangzik majd ez a hatalmas stadion, a győriek megvalósult álma? A 30,000 nézőt befogadó pálya átadását 1977. április 4-ére tervezik. Ami viszont nagyon is a jelen időt jelzi, az a győriek vízisportja. Ilyen tanmedencét ezen kívül csak a fővárosban találunk. Itt fedeztük föl olimpiai ezüstérmesünket, Sztanity Zoltánt. Az aranyérem nagyon messze volt? [Sztanity Zoltán szinkron]: "- Hát, utólag minden könnyebb, mindent megszépít, de ha reálisan gondolkodom, akkor nem valószínű, hogy sikerült volna. – Mi a véleménye az utánpótlásról? – Kitűnő. 11 ifi válogattunk van, három felnőtt válogatottunk, és egy junior válogatottunk, úgyhogy legideálisabb." Ezek a nemzetközi hírű sportolók egy egészséges tömegbázisból emelkedtek ki. Győrben van kikből válogatni, hiszen ebben a városban legalább 50,000-en sportolnak valamilyen szinten. Egyszóval a sport Győrben, a tömegek ügye lett.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1976_04-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem