1981. szeptember
Magyar Filmhíradó Sportmagazinja3.
A birkózó válogatott felkészülése a nemzetközi tornákra 42 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:
123

Adatlap

Inzertszöveg: (Munkatársak: Csőke József, Fehéri Tamás, Hollósy Tiborné, Nádasi László, Várkonyi Sándor, Fifilina József, Kassai Tamás, Pákozdy Margit)
Elhangzó szöveg: A szőnyegen fekvő kisebb és nagyobb emberek egyelőre saját jószántukból kerültek e testhelyzetbe, vagyis mondhatjuk külső segítség nélkül nyúltak el a földön. De mint azt a későbbiekben látjuk majd, még sokszor csapják egymást a talajhoz, természetesen előre megfontolt szándékkal. Ennek előkészítésén Hegedűs Csaba szövetségi kapitány és Müller Ferdinánd edző fáradozik. Kimódolt koreográfiájuk végrehajtásán pedig az egész válogatott keret. Van itt minden, amit a szem legfeljebb csak kintről és jó messziről kíván látni: hídba esés, nyakficam, sótörés kulcscsontbicsak nélkül, szaltó, csak győzze számolni az ember. Még egy kis orosz népi tánc is műsorra kerül, egyaránt vígan ropja az ötven és a száz kilós. A 62 kilogrammos Szalontai Zoltán a közel másfél mázsás Balla Józsefet hintáztatja. Világbajnokok egymás között: Tóth István Rácz Lajost, Rácz Tóth Istvánt, Tóth Kocsis Ferencet, Kocsis Ráczot vágja bele a szőnyegbe és újból elölről. A magyar erős emberek 1981-ben öt ifjúsági, három junior, egy felnőtt világbajnokságot nyertek. Feszülnek az izmok, ropognak a csontok, nyekkenek a testek a puha szőnyegen, amelyből egy-egy foglalkozás után porszívóval sem lehetne kicsikarni egy kis port. Itt nincsenek megkülönböztetések, a legkönnyebb is ripsz-ropsz a hátára kapja a legnehezebbet és ugrál vele, mint a szöcske. Hitvallásuk ugyanis sporttörténelmileg igazolt: az aranycsinálás mindig sok verítéket igénylő, fáradságos, férfias munka volt. Dolgoznak hát keményen, férfiasan, verítékezve ezek a birkózók. De találnak is aranyat sűrűn. Az 1982-es Európa- és világbajnokságra készülnek.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1981_03-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem