1946. november
Mafirt Krónika43.
A Magyar Ifjúság Országos Tanácsa stafétafutást rendezett 1801 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Készítette: Zólyomi Gyula, Purczel Miklós
Elhangzó szöveg: A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség egyéves fennállásának alkalmából stafétát rendezett a Magyar Ifjúság Országos Tanácsa. A hideg, nyirkos őszi nap kedvezőtlenül hat az érdekes mérkőzésre, de a lelkes résztvevők így is nagyszerű lendülettel futják le a stafétát. Négyszer futják végig az Andrássy utat, százméterenkénti váltással. A határvadászok csapata fut be elsőnek. A következő a Szent István kereskedelmi iskola csapata. A harmadik helyre a csepeli MADISZ kerül. Non György, a MADISZ főtitkára üdvözli a staféta résztvevőit. Az első díj a MADISZ ezüst serlege. Az értékes díjakat Frankó Mihály, a Nemzeti Sportbizottság elnöke osztja ki.
Kivonatos leírás: A stafétában részt vevő versenyzők felsorakoznak a Hősök terén, majd átveszik a stafétát. Rajt. Váltás. A győztes futó átszakítja a célszalagot. A verseny helyzettjei a közeli képen. Non György beszél. Díjkiosztás.
Kapcsolódó témák: Társadalmi szervezetek
Szakmai címkék: ifjúság
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Magyar Filmipari R.T.
Azonosító:mafirt_kronika-043-06

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem