1947. október
Mafirt Krónika88.
Labdaszedő gyerekek teniszbajnoksága a KASE-pályán 1431 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Készítette: Illés György
Elhangzó szöveg: Azelőtt a labdaszedő gyerekek csak akkor juthattak ütőhöz és labdához, ha a felnőttek egy cigarettaszünetben megengedték, hogy pihenőidejükben ők is játszhassanak. Demokratikus államformánkban már teniszoktatók nevelésével keresik ki a legmegfelelőbb bajnokjelölteket, mert felismerték, hogy teniszsportunk legjobbjai a labdaszedőkből kerültek ki. Hazánkban a KASE-pályán - a világon először - tartották meg a labdaszedő gyerekek teniszbajnokságát, amelyen az ország minden részéből mintegy száz nevező vett részt. Ingyen felszerelést kaptak ezek a fiatal gyerekek, akik kipirult arccal, lelkesedéssel ütögetik a labdát. Most már ők a nagyok! Komoly tehetségek bontakoztak ki a verseny folyamán, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A legjobb eredményt elért fiataloknak Markovits Szilárd, a Tenisz Szövetség elnöke kifejezte a reményét, hogy további szorgalmas munkával és tanulással, a teniszsport reménységeivé képezik ki magukat, majd a legjobb versenyzőknek kiosztotta a díjakat, az álmok tetejét: saját ütőt, saját felszerelést!
Kivonatos leírás: Egy labdaszedő gyerek gyűjti be a labdát, és nézi a felnőttek játékát. Labdaszedő gyerekek teniszmeccse. Gyerekek tenisz edzése. Egy gyerek Postás mezben fiygyeli a többiek mérkőzését. Markovics Szilárd beszél a bajnokságban részt vett fiatalokhoz. Tenisz felszerelés ünnepélyes kiosztása a gyerekeknek.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: tenisz, ifjúság
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Személyek: Markovits Szilárd
Nyelv:magyar
Kiadó:Magyar Filmipari R.T.
Azonosító:mafirt_kronika-088-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem