1950. április
Magyar Filmhíradó14.
Oktatás a Magyar Közgazdasági Egyetemen 2037 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Közgazdasági Egyetem [Kerti Lajos]
Elhangzó szöveg: Új típusú fiatalok látogatják a Közgazdasági Egyetemet. Ezeknek a fiataloknak életszükségletük a munka, a tanulás. Tudják, hogy miért tanulnak. Tudják, hogy tudásuk gyarapításával egész népük felemelkedését szolgálják. Rudas László professzor tart előadást. Szavai nyomán kibontakoznak a hallgatóság előtt a történelem, a társadalom fejlődésének törvényszerűségei. Közgazdasági Egyetem - marxista egyetem. A burzsoá közgazdaságtan fellegvárából léhűtők és verekedők tanyájából, az építőmunka, a fejlődést, a termelést szolgáló tudomány otthona lett. Az egyetem laboratóriumában kémiai kísérleteket végeznek a hallgatók Baskai professzor vezetésével. Ismerkednek az anyagokkal. Komoly tanulásukkal kiérdemlik a dolgozó nép bizalmát. Munkájuk megbecsüléseképpen új épületet kap az egyetem.
Kivonatos leírás: Egyetemisták sétálnak be a Közgazdasági Egyetem épületének főbejáratán (fölötte ötágú csillag). Zsúfolt előadóterem, jegyzetelő hallgatók (Rudas László filozófus, az egyetem rektora tart előadást). A kémia szertárban és laboratóriumban szakmai gyakorlaton vesznek részt a hallgatók (Paskai professzor irányításával). A kőfaragók az egyetem új szárnyán dolgoznak, háttérben a felállványozott épület.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mvh-50-14-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem