Inzertszöveg:
Hogyan változtak a normák [Farkas Kálmán, Barcs Sándor]
Elhangzó szöveg:
Átépítették a MÁVAG kovácsműhelyének kemencéjét. Ez a kibővített, modern tüzelésű kemence sokkal többet termel, mint a régi. Vincze Imre brigádjának nem kell várnia az izzó acélra, s ma már a tavalyi 110% helyett 260%-ot értek el. Nemcsak a kemencéket építették át, új gépeket is kaptak a kovácsműhely dolgozói. Ebben a műhelyben a beruházás forint értéke kétmillió, a másfél év előtti normarendezés óta. Egy évvel ezelőtt a műhely dolgozói átlagosan 100-130%-ot értek el. Ma a műhely eredménytáblája 260, 244, 240%-os teljesítményeket mutat. A műhely átlagteljesítménye is meghaladja a 200%-ot. Ezt a magas teljesítményt a dolgozók a gépek segítségével és jó munkaszervezésükkel érték el. A kovácsműhelyben dolgozók tisztában vannak azzal, hogy elavultak a régi normák, s a Minisztertanács határozatában az öntudatos dolgozók kívánsága valósult meg. Szőczei Sándor, a nagykalapács brigádvezetője ugyanazzal a géppel dolgozik, amivel ötven évvel ezelőtt is kovácsoltak. Ő és brigádja nem a gépesítéssel, hanem mint nagy gyakorlattal rendelkező szakmunkások, a munka jobb megszervezésével, az ütések pontos beállításával, jó összmunkával értek el 205%-os átlagteljesítményt. Ő így látja a normarendezés kérdését. [Szőczei Sándor]: "Az új munkamódszerek bevezetésével, az új modern gépek beállításával a régi normák megdőltek. Mi örömmel üdvözöljük Minisztertanácsunknak ezt a határozatát, mely a normarendezésről és az alapórabéreknek a felemeléséről szól, amely időszerű, szükségszerű volt. Úgyis túl fogjuk szárnyalni az új normáinkat, az amerikai imperialisták koreai támadására még több, és jobb munkával fogunk válaszolni."
Kivonatos leírás:
A MAVAG kovácsműhelyének kemencéje, automata gépei, dolgozó szakmunkások. A teljesítménytábla ("Egyéni munkaversennyel a szocializmusért. Kovács műhely legjobb dolgozói 28. bérhéten", adatok: név, százalék, forint, hol tart a tervével). Munka az automata nagykalapáccsal. Szőczei Sándor brigádvezető a gépesítés és a normák viszonyáról nyilatkozik (élő).
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mvh-50-31-01