Inzertszöveg:
DISZ táborok [Purczel Miklós]
Elhangzó szöveg:
A Dolgozó Ifjúság Szövetsége az ország területén ma már kilenc táborban üdülteti a munkájukban kitűnt ifjúmunkásokat, parasztfiatalokat és diákokat. Fonyódon a fiatalok százai táboroznak hűs fák alatt a Balaton partján. A DISZ sátortáborában ünnepélyes zászlófelvonással kezdik a napot. A táborozás ma már nem jelenti a valóságtól, az élet mindennapi problémáitól való elvonulást. Sőt, a táborlakók fokozott mértékben veszik ki részüket a továbbképzésből, a döntő politikai kérdések megbeszéléséből. A testedzés is jelentős helyet foglal el a napi programban. A fiatalok tudják, hogy csak képzett fővel, sportban edzett testtel képesek megvalósítani azokat a feladatokat, amelyeket Rákosi elvtárs a kongresszuson kijelölt számunkra: küzdeni az ellenség ellen, harcolni a békéért, építeni a szociálizmust (sic!). Megfelelő idő jut a vidám szórakozásra is. A DISZ leány táborozói a balatonedericsi kastélyban laknak. Az év folyamán üdülő kilencezer fiatalból majdnem négyezret tesznek ki a leánytáborok lakói. Megérdemelt pihenőjüket töltik a dolgozó városi és falusi fiatalok. Ígérik, hogy a kéthetes nyaralás után kipihenten, újult erővel építik országunkat, s a termelés frontján túlszárnyalják az új normákat.
Kivonatos leírás:
Fiúk sátortábora Fonyódon (csíkos, egyforma kialakítású sátrak, ébresztő trombitaszóra, DISZ-logós magyar zászló kövekből kirakva, zászlófelvonás, politikai továbbképzés (Korea térképével ismerkedő fiatalok), lövészet, ökölvívás, asztalitenisz, röplabda, labdázás a Balatonban, háttérben a Badacsony, a Gulács, a Csobánc és a Tóti-hegy). Balatonederics, Fekete-kastély és parkja (kistotál). Lányok futnak, labdáznak a Balatonban. Napozás, olvasás a stégen. Zászlólevonás, tábortűz.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mvh-50-31-07