1950. december
Magyar Filmhíradó50.
150 éve született Vörösmarty 1446 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: 150 éve született Vörösmarty [Préda Tibor, Herskó Anna]
Elhangzó szöveg: 1800. december 1-én a Fejér megyei Pusztanyéken született Vörösmarty Mihály, a Petőfi előtti kor legnagyobb magyar költője. Első nagy munkája a Zalán futása. Műve a dicső múlt harcainak felidézésével a nemzeti öntudat ébresztője és kovácsolója lett a reformkorban. Hazaszeretete egyre közelebb viszi a forradalmi harchoz. Az Országháza című költeményében így ír az elnyomott nép helyzetéről: "A hazának nincsen háza, mert fiainak nem hazája." Vörösmartynak, a Szózat szerzőjének költészetében teljes erővel érvényesül a haladó, nemzeti, hazafias elem. Gazdag drámaírói tevékenységet is fejtett ki, de drámáiban a nyugati romantika túlzásai lelhetők fel. Népi demokráciánk könyvkiadása több művét megjelentette. Születésének jubileumi évfordulóján a Szépirodalmi Könyvkiadó a Magyar Klasszikusok sorozatban, három kötetben adta ki Vörösmarty válogatott munkáit. Budapesten a Vörösmarty szobornál Pongrácz Kálmán, a Fővárosi Tanács elnöke méltatta a nagy magyar költő munkásságát. Példaként állította íróink elé Vörösmarty hazaszeretetét. Nemzeti nagyjaink életéből, példájából azt tanuljuk meg, hogy a nép, a haza iránti rendíthetetlen hűség, a legfőbb kötelességünk.
Kivonatos leírás: Vörösmarty szülőházának rajza és Vörösmarty portréja (Barabás Miklós rajza utáni kőnyomat). A költő kézírása egy füzet lapjain. A Zalán futása c. hősköltemény első kiadásának címlapja és első oldala. Vörösmarty portréja (halála évében készült ismeretlen mű) és Petőfi portréja (Barabás Miklós litográfiája nyomán) egymás mellett. Az Országháza, A hazafi és a Szózat c. vers kézirata. Könyvek, képek, fotók. Vörösmarty idősebb kori portréja. Vörösmarty Mihály válogatott művei (több kiadványon a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára pecsétje). Vörösmarty tér, a Vörösmarty-emlékműnél (Kallós Ede és Telcs Ede alkotása), Pongrácz Kálmán mond beszédet. Koszorúzás.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mvh-50-50-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem