Inzertszöveg:
Országos repülőkongresszus [Farkas Kálmán, Herskó Anna]
Elhangzó szöveg:
Fiatalságunk nagy lelkesedéssel készült a Magyar Repülőszövetség Országos Kongresszusára. Különösen a Dugonits Utcai Általános Iskola úttörőinek Vörös Meteor modellező szakköre végzett jó előkészítő munkát. A hetvenhat főnyi modellező kör tíz brigádban dolgozik. Sági Tibor, a másodfokú aranyjelvény büszke tulajdonosa repülőmérnöknek készül. A tizenkét éves Szabó Barnabás minden vágya, hogy pilóta legyen. Mint a Mereszjev brigád tagja, a repülőkongresszusra egy ajándék gép elkészítését vállalta. A nyolcadik osztályos Vizi Árpád egy MRV 18 típusú törzset készített. A Dugonits utcai úttörők jó munkájuk jutalmaként maguk is részt vehettek a Repülőkongresszuson. Rágyánszki András, a Magyar Repülőszövetség főtitkára beszámolójában hangsúlyozta, hogy a fiatalság minél szélesebb tömegeit kell megismertetni a repülés tudományával, hogy a szovjet nevelési módszer elsajátításával a pártot követő és a Szovjetuniót szerető repülőkké váljanak. Szabó István altábornagy, miniszterhelyettes a legjobb repülőknek a repülési érdemjelvényt adta át. A kitüntetett Pálinkás György eddig szerzett tapasztalatait és tudását örömmel adja át a fiatal repülőknek. Repülőink magukévá tették Sztálin elvtárs tanítását: "Repüljetek gyorsabban, magasabban, és messzebbre, mint mások!"
Kivonatos leírás:
Budapest, VIII. kerület, a Dugonits Utcai (ma Móra Ferenc nevét viselő) Általános iskola homlokzati képe. A modellező szakkör úttörői repülőgépmodelleket készítenek (fehér ingben, úttörő nyakkendőben, szaktanár segítségével: alkatrészek megmunkálása, összeszerelése). A modellező úttörők iskolájuk előtt (feldíszített épület, előtte egy kiállított vitorlázógép HA-4087-es lajstromjellel). A magyar Repülő Szövetség kongresszusa az ÉDOSZ nagytermében, 1951. január 27-28-án az Országos Magyar Repülő Egyesület (OMRE) szervezésében. Feldíszített tanácsterem (Lenin, Rákosi és Sztálin arcképe, felirat: "Éljen Rákosi Mátyás, a repülők nagy barátja!"). Rágyánszki András, az MRSZ főtitkárának beszéde, jegyzetelő, majd tapsoló hallgatóság. Szabó István altábornagy repülési érdemjelvényeket ad át pilótáknak. Pálinkás György pilóta, repülés közben (Zlín Z-126-os Tréner géppel).
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-51-07-03