Inzertszöveg:
Kerékpárverseny (Varasdy Dezső, Fehéri Tamás, Török Vidor, Nagy László)
Elhangzó szöveg:
Válogatott kerékpárosaink a Millenáris betonján békekupa versenyek keretében készülnek a közelgő olimpiai játékokra. A nők repülőversenyének rajtja. Rövid taktikázás után Geszti Vera tör az élre és végig vezetve, biztosan nyeri a versenyt. Kétüléses versenyzőink 2500 méteres távon mérik össze erejüket. A Furmen-Schillerwein kettős a fordulók ügyes kihasználásával biztosítja győzelmét. Ezután került sor a nap legizgalmasabb versenyszámára, a páros versenyre. Tizenkét részhajrá során a versenyzők számos sikeres kitörést hajtanak végre. Erre különösképpen a fordulókat használják fel. Váltás. Az utolsó hajrá. A versenyt a Furmen-Látó pár nyerte. Ezzel Furmen Imre, a Budapesti Honvéd fiatal versenyzője a nap harmadik győzelmét aratta.
Kivonatos leírás:
A kerékpáros Béke Kupa eseményei 1952. május 18-án, vasárnap délután a Millenáris pályán (versenyképek, szurkoló közönség a lelátókon, a serlegek, kupák közelképe). A női sprint (repülőverseny) rajtja (mosolygó hölgyek (Geszti, Gyenes, Bánhegyi) és kerékpárjaikat fogó férfi segédjeik, versenybíró). A győztes Geszti Vera virágcsokorral és ajándék porcelánnal. Kétülésesek versenye (rajt, versenyképek, a Furmen Imre-Schillerwein István kettős a befutó után, kezükben virágcsokor). A páros verseny (rajt, részhajrák, váltás, a megtett köröket számláló alkalmazott, harangozás az utolsó körre, mosolygó, drukkoló fiók és lányok). Furmen Imre Budapest Honvédos mezben mosolyog a kamerába (közelkép).
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mvh-52-21-04